5. Rész

A legelső sorban ültünk, azon belül is ott, ahol kijöttek a focisták. Shak mellett még ültek focista feleségek, barátnők. Közülük kettőt ismertem, Anto-t, (Messi feleségét) és Sofia-t.(Suárez feleségét). De a többiek is kedvesen puszival meg öleléssel fogadtak. Jól esett, tényleg kedves volt mindenki.
-Nézd csak ott van Papi!-mutatja apukáját Milan-nak Shakira. Piqué oda is szaladt hozzánk és egy gyors csókot nyomott párja ajkaira, egy apró puszit a fia homlokára és végül én is kaptam egy gyors puszit arcomra. Raf is oda intett mosolyogva, de amin meglepődtem, az Neymar volt, aki -mintha csak Piqué-t láttam volna-oda jött hozzánk és pacsiért nyújtotta kezét a kis Milan-nak, aki mosolyogva belecsapott a focista hatalmas tenyerébe. Azután Neymar Shak felé fordult, aki szintén pacsival biztatta a focistát. Ezek után én szinte biztos voltam abban, hogy itt elmegy Neymar, de tévedtem.
-Hé Idegbaj sietnék!-tartja felém kezét, mire én is belecsaptam egyet, ő pedig elvigyorodott és már el is tűnt.
A meccs elég izgalmasra sikeredett, ugyan is az ellenfél csapat,-ami a Manchester City volt-egész első félidőben vezetett, 2:0-re ami meg is látszott a csapaton, amikor lejöttek a pályáról. Shak azt mondta, hogy ő most Milan-nal nem megy be a kiabálásba, de azt mondta én mennyek és öntsek beléjük egy kis életet...Na persze, mintha érdekelné őket egy 20 éves lány véleménye...
Miután kijöttek az edzők az öltözőből, a srácok is lassan megjelentek.
-Héé srácok!-léptem oda Raf-ékhoz. Ő kissé fáradtan és csalódottan nézett rám, mire nagyon megsajnáltam és egy gyors ölelésbe vontam, ami azért volt gyors, mert borzasztó izzadt volt és nem volt azért kedvem átvenni ezt a szagot, ami jelenleg belőlük jött.
-Mizu Russel?-lépett mellém Suárez. Őt, Messi-t meg Piqué-t ismertem a legjobban,-Meg persze Neymar-t, de az nem nevezhető pozitív ismeretségnek, szóval.)
-Velem nem sok, de ti viszont nagyon szétestetek. Pedig sokkal jobbak vagytok, mint ők. Szóval nehogy elveszítsétek az első meccset, amit eljöttem megnézni.-böktem meg a mellkasukat, mire mindannyian felnevettek.
-Tiszta nagynénid vagy.-mondja Messi, mire elvigyorodok. Mindenki ezt mondja, de ennek nagyon örülök...büszke vagyok, hogy ő hozzá hasonlítanak.
Szép lassan elkezdtek vissza sorakozni, hogy visszamenjenek a pályára.
-Idegbaj.-hallottam meg egy ismerős hangot magam mögül, mire gyorsan megfordultam. Neymar állt a falnak dőlve és engem fürkészett.
-Nem kéne már neked is oda menned?-böktem fejemmel a folyosó másik végén sorakozó csapatokra.
-Legszívesebben ki sem mennék... Nagyon nem vagyok most formában. Négy lehetőséget is kihagytam..-hajtotta le fejét, és állkapcsa megfeszítéséből tökéletesen lelehetett szűrni, hogy borzasztó ideges.
-Hé, Neymar! Igaz nem ismerlek régóta, de tudom, hogy ez nem te vagy! Úgy hogy kapd össze magad, húzz ki oda és mutasd meg nekik, hogy ki vagy...Te vagy Neymar Jr! Nem igazán vagyok otthon a fociban, de a te nevedet még én is ismerem...szóval! Nyomás! Gyerünk!-magam sem tudom, hogy miért voltam vele ennyire jó fej, de úgy tűnt, hogy most nagyon kell neki egy ember, aki kicsit összeszedi.
-Kössz, Idegb...Hope.-tartja fel mosolyogva kezét, mire én vigyorogva belecsapok. Az első alkalom, hogy a nevemen hívott. Fura érzés hallani a nevemet, az ő szájából. De azt hiszem, jól..fura. Ahogy belecsaptam, magához rántott és egy szoros ölelésbe vont. Egy borzasztó erős bizsergető érzés uralkodott felül rajtam, amit alig bírtam féken tartani.
-Ez azt hiszem jobban fog segíteni a meccsen, mint egy pacsi.-morogta nyakamba, amitől kirázott a hideg. Nem válaszoltam erre semmit, próbáltam annak betudni, hogy most először voltunk ténylegesen rendesek egymással.
-Na nyomás!-húzódtam el és mosolyogva a többiek felé biccentettem. Ő nézett még pár másodpercig, majd egy hatalmas mosoly kíséretében oda futott a többiekhez. Én is gyorsan vissza siettem Shak-hoz és Milan-hoz a lelátóra.
-Vigyorogva jöttek ki, és mindenki eléggé megnézett, szóval azt hiszem hatottál rájuk.-támadt le rögtön Shak, mire én büszkén vigyorogva ültem le mellé.-Neymar-al pedig azt hiszem madarat lehet fogatni...és valamiért azt hiszem, hogy a te kezed van a dologban.-vigyorgott rám nénikém, mire én zavartan nevettem fel.-Halljam mit tettél vele?
-Csupán kapott egy biztató szöveget, meg egy kizárólag BARÁTI, biztató ölelést.-rántottam vállat.
-Barátit mi?-nézett rám mindentudóan Shak, mire gyengéden oldalba böktem.
A meccs nagyon jól haladt, sorra jöttek a kapura lövések, csak az első öt percben volt belőlük 4. Szóval ebből azt hiszem lesz még gól.
Suárez vitte a labdát, aki aztán passzolt egy szőke srácnak, aki vissza passzolta Suáreznek. Ő vitte még egy picit, aztán passzolt egyet Neymar-nak, aki körülbelül 15-20 m-ről rúgott egy hatalmas gólt. Mindenki(-a barca fanok természetesen-)egy emberként ugrott fel és üvöltött. Neymar szaladt pár métert, majd a pálya szélénél megállva felénk fordult és rám mutatott, mire én valóban boldogan mosolyogva tapsoltam és hüvelykujjamat felmutatva jeleztem, hogy ügyes volt. Csapattársai aztán egyből rávetődtek és így ünnepelték a gólszerzőt.
A meccs folyamán aztán még 4 gól született és ebből 3 volt a mieinké. Még egy gólt szerzett Neymar, egyet Piqué, egyet pedig Messi.
Ahogy vonultak ki a srácok, szinte mindenki oda jött és pacsizott velünk. Boldogok voltak és ezt jó volt látni.

-Ma este ünneplünk!-mondta Piqué, átkarolva Shakira-t, az ölében Milan-al.-Persze csak almalével!-tette hozzá, mire mindenki nevetni kezdett. Szinte az egész csapat egyszerre csődült ki a stadionból. Én (Buquets kedvesével) Elena-val és  Lisa-val (Andre Gomes kedvesével) beszélgettem, amikor valaki hátulról "véletlenül" nekem jött. Megfordulva Neymar-al találtam szembe magam.
-Bocsánat..-mondtam a lányoknak, aki mindent sejtően rám mosolyogtak.
-Istenem Idegbaj...nem tudod, hogy most milyen boldog vagyok.-vigyorgott Neymar, amin nekem is mosolyognom kellett.-És ezt neked köszönhetem...tényleg.-dobta át karját a vállamon, mire én megfogtam lelógó kezét.
-Örülök, hogy segíthettem...-mondtam őszintén. Ő egy puszit nyomott hajamba, amin kissé meglepődtem, de semmiképp nem tettem volna szóvá, hisz nem esett rosszul. Ujjainkat egyforma mozdulatok során, összefűztük, ami kicsit furán nézhetett ki, pláne annak, aki tudja, hogy milyen a kapcsolatunk, viszont jelen pillanatban egyikünket sem zavarta, hogy ki mit gondol. Bal kezemet derekán tartottam, a pulcsija alatt, ugyan is kezdett eléggé lehűlni a levegő és én csupán egy spagettipántos toppot viseltem.
-Kéred a pulcsim?-kérdezte halkan, mire én felnéztem a körülbelül másfél fejjel magasabb srácra és megráztam a fejem.
-Ez így jó.-utaltam a félig betakaró pulóveréje. Ő bólintott, majd mentünk tovább a nagy tömeg után a parkolón keresztül az autókig.
-Hope, nem lenne gond, ha Neymar-al jönnél haza, mert Sofi-ékat ide is Piqué hozta, így nincs itt a kocsijuk.-magyarázta Shakira. Én a focistára néztem, ugyan is szerintem neki kell megadnia a "végszót".
-Szívesen haza viszem, nyugi! Császtok!-köszöntünk el a többiektől, mert Neymar valóban a parkoló másik végében parkolt le.
A kocsiba ülve vártam, hogy a Ney is beszálljon, ugyan is ő még a cuccait pakolászta a kocsi csomagtartójába.
-Nem gáz, hogy neked kell furikáznod?-kérdeztem, amikor beszállt mellém a kocsiba. Ő szemeit forgatva válaszolt.
-De, amúgy elég gáz, szóval mindjárt kiraklak és gyalogolhatsz.-én elmosolyodtam mondatán, majd ismét kifelé kezdtem el nézelődni. Rengeteg ember volt még az utcákon. A rádióhoz nyúlva bekapcsoltam azt, hogy valami dallamot vigyünk a csendbe. Neymar-ra néztem és szemeimet levezettem a karjára, ami szinte tele volt tetoválásokkal. Mindegyiket jól szemügyre vettem.
-Mi az?-nézett rám Ney, de tekintetét szinte rögtön vissza is vezette az útra.
-Én is akarok tetkót.-jelentettem ki határozottan. Ő kissé meglepődött azt hiszem a válaszomon.
-Na és milyen tetkót? Várj én tudok egy jó: Vigyázat! Idegbaj veszély!-én csak megforgattam a szememet és gondolkozni kezdtem...igazából még sosem gondolkoztam a tetkón, de most nagyon is megjött hozzá a kedvem.
-Nem tudom...-rántottam vállat.-Valami teljesen egyedit...aminek jelentése van.-gondolkoztam.
-Na majd ha kitaláltad, akkor elviszlek a legjobbhoz.-mondta, mire én mosolyogva ránéztem.
-Nem akarok haza menni.-jelentettem ki kislányosan, mire Neymar felnevetett.
-Nos akkor hol rakhatlak ki?-kérdezte lelassítva. Én nevetve ránéztem.
-Hát, ha ennyire zavarlak, akkor akár itt is...-mondtam a sértettet játszva. Ő szép lassan megállította az autót, mire én lehetetlenül ránéztem és kinyitva az ajtót kiszálltam. Minden erőmet beleadva becsaptam az ajtót.
-Nem wc ajtó!-szólt utánam, ő is kiszállva.
-Leszarom.-mormoltam az orrom alatt. Hallottam, ahogy lezárja az ajtókat, majd utánam jön. Egyre gyorsabban szedtem lábaimat, ami nem esett nehezemre a szandálomban.
-Állj már meg! Istenem...-szaladt utánam Neymar. Hirtelen éreztem meg kezét a kezemen, mire megálltam, ő pedig magával szembe fordított.
-Ne rángass már! Nem vagyok valami rongybaba.-morogtam. Ő kezeit levezette egészen kézfejemig, amit megfogott.
-Sajnálom.-suttogta. Én csodálkozva néztem rá. Nem igazán annak a bocsánatkérős embernek ismertem meg.
-Mit? Hogy nem bírunk ki együtt 10 percnél többet? Ugyan...ne sajnáld.-nevettem fel erőltetetten.-Pár nap alatt nagyobb érzelem ingadozáson mentem keresztül miattad, mint az elmúlt években összesen.-mondtam ki kerek perec. Ő közelebb húzott magához és szorosan karjába zárt. Én akaratosan bújtam mellkasába, míg ő tarkómnál keresztezte karjait.
-Ne haragudj, nem akarlak bántani...csak...nem tudom...-suttogta össze vissza. Nekem egy könnycsepp gördült le arcomon, ami szürke pólóján landolt.-Mondd, hogy nem sírsz.-mondta, mire én hirtelen elnevettem magam. Ez aztán a hangulat ingadozás.
-Ne haragudj.-mondtam, majd kissé elhúzódtam tőle.
-Ne kérj bocsánatot.-mosolyodott el, majd letörölte nedves arcom. Kezeivel közre fogta arcomat és lassan közel hajolva ajkait nagyon óvatosan enyéimre illesztette. Mintha csak ez hiányzott volna eddig, robbanásszerűen ért az érzés. Már csak a tűzijáték hiányzott a képből. Egyszerűen felfoghatatlan volt, amit éreztem akkor... Az ajkaim mintha felakartak volna gyulladni, az egész testemen végig futott egy bizsergő érzés, kirázott a hideg, és ha abban a pillanatban megkérdik, hogy hogy hívnak, akkor valószínűleg még arra sem tudtam volna kinyögni értelmes választ. Körülbelül 10 másodpercig tarthatott, még is, mintha órákig így álltunk volna...csodálatos és ijesztő is volt egy kicsit.
-Wow...-szólalt meg először ő, még csukott szemmel.
-Én is valami hasonlót akartam mondani.-nevettem fel zavaromban. Ő is elvigyorodott. Homloka még mindig enyémen pihent.
-Tehát hová szeretnél menni?-kérdezte halkan. Az eszem azt diktálta, hogy haza...Shakira-ékhoz. De az eszem helyett, most valamiért a testemre és a szívemre hallgattam, ami azt súgta bárhova, csak Vele.
-Mindegy...csak kérlek, még maradj velem egy kicsit.-teljesen elgyengültem. Már nem érdekelt ez a folytonos háború, ami köztünk dúlt.
-Addig, amíg azt szeretnéd, én maradok.-suttogta, mire a szívemet melegség töltötte el. Lábujjhegyre állva, arcomat nyakába fúrtam és egy apró puszit nyomtam nyakhajlatába. Forró volt bőre, így az én hideg bőrömmel való találkozástól kirázta a hideg.
-Gyere, mert megfogsz fázni.-fogta meg kezemet és visszavezetett a kocsihoz. Beültetett, bezárta az ajtót és ő is beszállt. A legutolsó amire emlékszek, azok az autó mellett elsuhanó lámpák fényei..aztán elnyomott az álom.