6. Rész

Hirtelen riadtam fel, azonban nem a kocsiban találtam magam, hanem egy házban, azonban biztosan állítottam, hogy ez nem Shakira és Piqué otthona. Ekkor vettem észre, hogy egy ölben fekszek. Gyorsan kaptam fel a fejem, de megnyugodtam, amikor láttam, hogy Neymar karja fogja hátamat. Ránéztem a focistára, akinek szemei csukva voltak. Elmosolyodtam és felültem. Kissé ő is mozgolódott, de nem ébredt fel mocorgásomra. Én közelebb hajolva egy apró puszit nyomtam szája sarkába. Lehelete csiklandozta bőrömet, amin felkuncogtam. Ő álmosan felmorgott, amin még szélesebb lett a mosoly az arcomon.
-Jó reggelt Csipkerózsika.-húztam agyát. Ő kissé még kábán nézett rám.
-Te pusziltál meg?-húzta össze szemöldökét. Én szám elé tettem a kezem.
-Jézusom nem! Szerintem a szellemek lehettek...-játszottam az ijedtet, mire ő lehetetlenül megrázta fejét.
-Bolond vagy.-állt fel.-Kérsz vacsorát?-indult meg a konyhába. Én pedig követtem az említett helyiségbe.
-Te csinálod? Mert akkor átgondolom.-ültem fel a pultra. Kicsit kellemetlen volt a hideg csempe pulton üldögélni egy short-ban.
-Ne kötekedj, különben szólok anyucinak, hogy kérdés nélkül itt alszol.-emelte fel a fakanalat fenyegetően, mire én hátra vetett fejjel felnevettem.-Ne nevess!-csapott gyengéden combomra, majd megfordulva szedett volna elő tányérokat, azonban én gyorsabb voltam és visszarántottam őt és lábaimat dereka köré csavartam. Nem mondhatni, hogy nagyon tiltakozott volna ellene, ugyan is kezei egyből megtalálták fenekemet. Nevetve fogtam közre arcát, mire ő combomba csípett.
-Áúú, nem normális!-csaptam vállára nevetve. Ő is felnevetett. Nagyon édesen nevet, ezt már akkor is konstatáltam magamban, amikor még egyáltalán nem voltunk jóban. Lábaimat megfogva közelebb rántott magához, így már tényleg nem volt köztünk egy centi sem. Bal kezével végig simított bokámtól, egészen fenekemig, mire én felsóhajtottam.
-Mmm...-morogta mellkasomba, mire én beletúrtam dús barna hajába. Rám emelte gyönyörű szemeit.-Istenem...-nevette el magát, majd hátrébb lépett és végig nézett rajtam, ahogy kissé pihegve (pedig még semmit sem csináltunk) a pulton támaszkodtam. Rózsaszínű ajkába harapott, majd hajába túrt.
-Nincs rajtad melltartó.-jelentette ki. Én egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá.
-Mi van?-nevettem fel, mire ő is elnevette magát.
-Igazam van?-nézett szemeimbe.
-Ahha.-bólintottam, mire ő megnyalta ajkait.-Jesszus, perverz!-forgattam meg szemeimet, mire ő hangosan felnevetett.-Lehet egy kérésem?-kérdeztem ajkamba harapva.
-Csak ha nekem is.-én bólintottam.
-Vedd le a felsőd.-mondtam szem rebbenés nélkül. Neymar nézett egy darabig, majd nyakánál felhúzta a felsőjét és teljesen le is vette azt.-Nem rossz.-biccentettem.-Mi lenne a te kérésed?-kérdeztem.
-Mivel te már lelőtted a póló levevést...-kezdett bele, mire felnevettem.-Csókolj meg! De úgy, ahogy ma a park előtt.-én leugrottam a pultról, majd közelebb tipegtem hozzá. Lábujjhegyre álltam, kezeimet felvezettem mellkasától kezdve, nyakán keresztül egészen a tarkójáig, ahol hajába vezettem ujjaimat, majd lassan közelebb hajolva, ajkaimat az övéhez érintettem. Ugyan olyan bizsergő érzés futott rajtam végig, mint az előzőnél. Teljesen olyan volt, de még is más...fantasztikus.
-Nos..?-húzódtam el és kiskutya szemekkel néztem fel a focistára.
-Teljesítetted.-bólintott. Hihetetlen, hogy olyan nehéz kicsikarni belőle egy rendes bókot.
-Ne ess túlzásokba.-forgattam meg a szemem, majd elindultam vissza a nappaliba.

 Végig dőltem a kanapén és a hátamra fordulva nevetve néztem a közeledő egy szál melegítőnadrágban lévő focistát.
-Nem úgy volt, hogy vacsizunk?-kacagtam, mire ő is elnevette magát. Közelebb jött, majd könnyedén felkapott és ő feküdt le a kanapéra. Így én rá kerültem és a mellkasán fekve néztem őt.
-Éhes vagy?-ölelt át derekamnál, én kislányosan bólogatni kezdtem, mire ő felült és elindult a konyhába. Pár perc múlva visszajött egy tál popcornal.
-Rendeltem pizzát, de míg az megjön, nehogy éhen halj!-adta kezembe a hatalmas tálat tele popcorn-al, majd ő is helyet foglalt mellettem.
-Igazán figyelmes.-mosolyogtam rá, mire ő egy grimasszal válaszolt, amin viszont már hangosan felnevettem.
Valami mesét kezdtünk nézni, ami mindkettőnk tetszését eléggé elnyerte és jókat nevettünk rajta.
Hirtelen csengettek. Ez gyors volt.
-Mindjárt ehetsz is, te haspók!-felpattant és elindult kifelé, hogy átvegye a vacsoránkat. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom az asztalon, így felvéve már emeltem is fülemhez.
-Halo?-szóltam bele.
-Te mégis hol a fészkes fenében vagy?-hallottam meg drága Vi-m hangját, mire felkuncogtam.-Ne nevess, halálra aggódtam magam. Már mindenki alszik, én meg most keltem fel és nem volt szívem Shakira-t felkelteni, hogy megkérdezzem, hogy hol vagy.-hangján tisztán hallottam az aggodalmat és a kíváncsiságot hollétem felől.
-Nyugalom!-próbáltam komoly maradni.-Neymar-nal vagyok.-mondtam kissé halkabban, ajkamba harapva.
-MII??!-szinte megsüketített.
-Shhh! Felkelnek a gyerekek!-szóltam rá kuncogva.
-Mii?!-kérdezte suttogva, mire elnevettem magam.
-Jól hallottad.-bólintottam, amit ő nem láthatott, de automatikusan jött ez a mozdulat.
-Mit csinálsz te nála?-vont kérdőre, mire én ajkaimat összepréselve néztem a visszaérkező focistára.
-Hát...éppen most fogunk vacsorázni.-válaszoltam, bár tudtam, hogy nem pont erre kíváncsi drága barátnőm.
-Violet?-kérdezte suttogva Neymar, mire bólintottam. Ő elkérte a telefont, amit én kuncogva oda nyújtottam neki.

~Neymar szemszöge~

-Istenem, mindent el kell mesélned! Mert itt már tuti volt valami...-Violet mondata végén elmosolyodtam.

-Nyugi, semmi illegális nem történt.-mondtam, mire jó pár másodperc néma csöndet kaptam csupán válaszul, ezért megnéztem, hogy biztosan vonalban van-e még, de mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen, akkor kissé félve néztem Hope-ra.-Asszem' szívrohamot kapott.-mire Hope szem forgatva elvette tőlem a mobilt.

-Itt vagy Vi?-szólt bele, majd engem kezdett nézni. Gyönyörű barna szemeit végig vezette fedetlen felsőtestemen, miközben barátnője sorra kapott kérdéseit válaszolta meg

-Ne bámulj, zavarba jövök.-mondtam lányos hangon, mire ő szemeit behunyva próbálta elnyomni kacagását. Gondoltam addig míg ő telefonál. neki látok a vacsink elpusztításának.
Pár perc múlva aztán végre csatlakozott Szöszi is.
-Jó étvágyat!-térdelt fel, majd pizzáját az enyémhez érintette.
-Neked is!-bólintottam mosolyogva. Imádni való ez a csaj...és valahogy biztosan elérem, hogy az ágyamba kössön ki...miért is ne tenné meg? Hisz én vagyok Neymar de Silva Santos Jr. Biztosan menni fog..igen...

~Hope szemszöge~

Miután elfogyasztottuk a sonkás-kukoricás pizzánkat, úgy döntöttünk, hogy valami filmet nézünk.

-Na...-tapsoltam.-Valami vígjátékot!-mondtam. Ő a távirányító után nyúlva már keresgélt is a filmet között.

-Milyen vígjátékot akarsz? Itt vagyok én, nem vagyok elég víg?-húzta fel szemöldökét, mire nevetni kezdtem és próbáltam elvenni tőle a készüléket. -Horrort nézünk, szóval nyugodj bele és ülj le a fenekedre.-mondta nyugodt hangon, mire én dühös arccal néztem rá, sőt még kezeimet is keresztbe raktam, mint valami óvodás.-Hiába vered magad.-nézett rám, mire én a tévé felé fordultam fújtatva.

-Na, választhatsz ezek közül.-mutatott a képernyőn felsorakozó rengeteg film borítóra.

-Kösz.-forgattam meg a szemem. Ő vigyorogva figyelt, hogy mit választok. 

-Legyen az.-mutattam rá egyre, amin valami lámpa volt. Lights Out vagy mi..-De ha megijedek, esküszöm megütlek.-fenyegettem meg, mire ő felnevetett.

Felállva lekapcsolta a lámpát a szekrény mellett, így teljes sötétség telepedett a házra, csupán a tévé világított, de abból is csak a borzalmak voltak láthatók, így eléggé beparáztam. Egy fekete díszpárnát szorongatva figyeltem az eseményeket. Még csak pár perce ment, de már is teljesen az uralma alatt voltam. Zsibbadt a kezem, ami nálam a félelem és izgalom legnagyobb foka. Neymar csendben figyelte az eseményeket, míg én folyamatosan kiabáltam a szereplőkkel (mintha hallanák, amit mondok.)

-Figyelj, most elárulok egy nagy titkot, amit veled még valószínűleg nem közölt senki.-mondta halkan.-Az ott egy tévé. És az abban szereplőket mi tökéletesen halljuk, de ez nem telefon, így ők minket már nem igazán, szóval az ablakot is kitörheted a hangoddal, akkor sem fogják meghallani.-én csak szem forgatva néztem rá, míg ő visszadőlt eredeti helyzetébe. Egy nagyon hirtelen jött hangtól majdnem szívrohamot kaptam és ijedségembe fejemet a vállába dugtam, míg ő halkan kuncogott. 

-Kurvára nem vicces Santos.-csaptam csupasz hasára. Vállamnál átölelve közelebb húzott magához és egy puszit nyomott hajamba.-Na ezt már szeretem.-hasánál átölelve a mellkasára hajtva fejemet néztem tovább a filmet. Eléggé belemerültem a filmbe, amikor hirtelen egy hatalmas rázkódás és ordítás kíséretében Neymar majdnem sikeresen halálra rémisztett.
-Te komolyan beteg vagy!-csapkodtam vállát és mellkasát idegesen. Ő fejét fogva nevetett, majd egy idő után én is nevetni kezdtem.

5. Rész

A legelső sorban ültünk, azon belül is ott, ahol kijöttek a focisták. Shak mellett még ültek focista feleségek, barátnők. Közülük kettőt ismertem, Anto-t, (Messi feleségét) és Sofia-t.(Suárez feleségét). De a többiek is kedvesen puszival meg öleléssel fogadtak. Jól esett, tényleg kedves volt mindenki.
-Nézd csak ott van Papi!-mutatja apukáját Milan-nak Shakira. Piqué oda is szaladt hozzánk és egy gyors csókot nyomott párja ajkaira, egy apró puszit a fia homlokára és végül én is kaptam egy gyors puszit arcomra. Raf is oda intett mosolyogva, de amin meglepődtem, az Neymar volt, aki -mintha csak Piqué-t láttam volna-oda jött hozzánk és pacsiért nyújtotta kezét a kis Milan-nak, aki mosolyogva belecsapott a focista hatalmas tenyerébe. Azután Neymar Shak felé fordult, aki szintén pacsival biztatta a focistát. Ezek után én szinte biztos voltam abban, hogy itt elmegy Neymar, de tévedtem.
-Hé Idegbaj sietnék!-tartja felém kezét, mire én is belecsaptam egyet, ő pedig elvigyorodott és már el is tűnt.
A meccs elég izgalmasra sikeredett, ugyan is az ellenfél csapat,-ami a Manchester City volt-egész első félidőben vezetett, 2:0-re ami meg is látszott a csapaton, amikor lejöttek a pályáról. Shak azt mondta, hogy ő most Milan-nal nem megy be a kiabálásba, de azt mondta én mennyek és öntsek beléjük egy kis életet...Na persze, mintha érdekelné őket egy 20 éves lány véleménye...
Miután kijöttek az edzők az öltözőből, a srácok is lassan megjelentek.
-Héé srácok!-léptem oda Raf-ékhoz. Ő kissé fáradtan és csalódottan nézett rám, mire nagyon megsajnáltam és egy gyors ölelésbe vontam, ami azért volt gyors, mert borzasztó izzadt volt és nem volt azért kedvem átvenni ezt a szagot, ami jelenleg belőlük jött.
-Mizu Russel?-lépett mellém Suárez. Őt, Messi-t meg Piqué-t ismertem a legjobban,-Meg persze Neymar-t, de az nem nevezhető pozitív ismeretségnek, szóval.)
-Velem nem sok, de ti viszont nagyon szétestetek. Pedig sokkal jobbak vagytok, mint ők. Szóval nehogy elveszítsétek az első meccset, amit eljöttem megnézni.-böktem meg a mellkasukat, mire mindannyian felnevettek.
-Tiszta nagynénid vagy.-mondja Messi, mire elvigyorodok. Mindenki ezt mondja, de ennek nagyon örülök...büszke vagyok, hogy ő hozzá hasonlítanak.
Szép lassan elkezdtek vissza sorakozni, hogy visszamenjenek a pályára.
-Idegbaj.-hallottam meg egy ismerős hangot magam mögül, mire gyorsan megfordultam. Neymar állt a falnak dőlve és engem fürkészett.
-Nem kéne már neked is oda menned?-böktem fejemmel a folyosó másik végén sorakozó csapatokra.
-Legszívesebben ki sem mennék... Nagyon nem vagyok most formában. Négy lehetőséget is kihagytam..-hajtotta le fejét, és állkapcsa megfeszítéséből tökéletesen lelehetett szűrni, hogy borzasztó ideges.
-Hé, Neymar! Igaz nem ismerlek régóta, de tudom, hogy ez nem te vagy! Úgy hogy kapd össze magad, húzz ki oda és mutasd meg nekik, hogy ki vagy...Te vagy Neymar Jr! Nem igazán vagyok otthon a fociban, de a te nevedet még én is ismerem...szóval! Nyomás! Gyerünk!-magam sem tudom, hogy miért voltam vele ennyire jó fej, de úgy tűnt, hogy most nagyon kell neki egy ember, aki kicsit összeszedi.
-Kössz, Idegb...Hope.-tartja fel mosolyogva kezét, mire én vigyorogva belecsapok. Az első alkalom, hogy a nevemen hívott. Fura érzés hallani a nevemet, az ő szájából. De azt hiszem, jól..fura. Ahogy belecsaptam, magához rántott és egy szoros ölelésbe vont. Egy borzasztó erős bizsergető érzés uralkodott felül rajtam, amit alig bírtam féken tartani.
-Ez azt hiszem jobban fog segíteni a meccsen, mint egy pacsi.-morogta nyakamba, amitől kirázott a hideg. Nem válaszoltam erre semmit, próbáltam annak betudni, hogy most először voltunk ténylegesen rendesek egymással.
-Na nyomás!-húzódtam el és mosolyogva a többiek felé biccentettem. Ő nézett még pár másodpercig, majd egy hatalmas mosoly kíséretében oda futott a többiekhez. Én is gyorsan vissza siettem Shak-hoz és Milan-hoz a lelátóra.
-Vigyorogva jöttek ki, és mindenki eléggé megnézett, szóval azt hiszem hatottál rájuk.-támadt le rögtön Shak, mire én büszkén vigyorogva ültem le mellé.-Neymar-al pedig azt hiszem madarat lehet fogatni...és valamiért azt hiszem, hogy a te kezed van a dologban.-vigyorgott rám nénikém, mire én zavartan nevettem fel.-Halljam mit tettél vele?
-Csupán kapott egy biztató szöveget, meg egy kizárólag BARÁTI, biztató ölelést.-rántottam vállat.
-Barátit mi?-nézett rám mindentudóan Shak, mire gyengéden oldalba böktem.
A meccs nagyon jól haladt, sorra jöttek a kapura lövések, csak az első öt percben volt belőlük 4. Szóval ebből azt hiszem lesz még gól.
Suárez vitte a labdát, aki aztán passzolt egy szőke srácnak, aki vissza passzolta Suáreznek. Ő vitte még egy picit, aztán passzolt egyet Neymar-nak, aki körülbelül 15-20 m-ről rúgott egy hatalmas gólt. Mindenki(-a barca fanok természetesen-)egy emberként ugrott fel és üvöltött. Neymar szaladt pár métert, majd a pálya szélénél megállva felénk fordult és rám mutatott, mire én valóban boldogan mosolyogva tapsoltam és hüvelykujjamat felmutatva jeleztem, hogy ügyes volt. Csapattársai aztán egyből rávetődtek és így ünnepelték a gólszerzőt.
A meccs folyamán aztán még 4 gól született és ebből 3 volt a mieinké. Még egy gólt szerzett Neymar, egyet Piqué, egyet pedig Messi.
Ahogy vonultak ki a srácok, szinte mindenki oda jött és pacsizott velünk. Boldogok voltak és ezt jó volt látni.

-Ma este ünneplünk!-mondta Piqué, átkarolva Shakira-t, az ölében Milan-al.-Persze csak almalével!-tette hozzá, mire mindenki nevetni kezdett. Szinte az egész csapat egyszerre csődült ki a stadionból. Én (Buquets kedvesével) Elena-val és  Lisa-val (Andre Gomes kedvesével) beszélgettem, amikor valaki hátulról "véletlenül" nekem jött. Megfordulva Neymar-al találtam szembe magam.
-Bocsánat..-mondtam a lányoknak, aki mindent sejtően rám mosolyogtak.
-Istenem Idegbaj...nem tudod, hogy most milyen boldog vagyok.-vigyorgott Neymar, amin nekem is mosolyognom kellett.-És ezt neked köszönhetem...tényleg.-dobta át karját a vállamon, mire én megfogtam lelógó kezét.
-Örülök, hogy segíthettem...-mondtam őszintén. Ő egy puszit nyomott hajamba, amin kissé meglepődtem, de semmiképp nem tettem volna szóvá, hisz nem esett rosszul. Ujjainkat egyforma mozdulatok során, összefűztük, ami kicsit furán nézhetett ki, pláne annak, aki tudja, hogy milyen a kapcsolatunk, viszont jelen pillanatban egyikünket sem zavarta, hogy ki mit gondol. Bal kezemet derekán tartottam, a pulcsija alatt, ugyan is kezdett eléggé lehűlni a levegő és én csupán egy spagettipántos toppot viseltem.
-Kéred a pulcsim?-kérdezte halkan, mire én felnéztem a körülbelül másfél fejjel magasabb srácra és megráztam a fejem.
-Ez így jó.-utaltam a félig betakaró pulóveréje. Ő bólintott, majd mentünk tovább a nagy tömeg után a parkolón keresztül az autókig.
-Hope, nem lenne gond, ha Neymar-al jönnél haza, mert Sofi-ékat ide is Piqué hozta, így nincs itt a kocsijuk.-magyarázta Shakira. Én a focistára néztem, ugyan is szerintem neki kell megadnia a "végszót".
-Szívesen haza viszem, nyugi! Császtok!-köszöntünk el a többiektől, mert Neymar valóban a parkoló másik végében parkolt le.
A kocsiba ülve vártam, hogy a Ney is beszálljon, ugyan is ő még a cuccait pakolászta a kocsi csomagtartójába.
-Nem gáz, hogy neked kell furikáznod?-kérdeztem, amikor beszállt mellém a kocsiba. Ő szemeit forgatva válaszolt.
-De, amúgy elég gáz, szóval mindjárt kiraklak és gyalogolhatsz.-én elmosolyodtam mondatán, majd ismét kifelé kezdtem el nézelődni. Rengeteg ember volt még az utcákon. A rádióhoz nyúlva bekapcsoltam azt, hogy valami dallamot vigyünk a csendbe. Neymar-ra néztem és szemeimet levezettem a karjára, ami szinte tele volt tetoválásokkal. Mindegyiket jól szemügyre vettem.
-Mi az?-nézett rám Ney, de tekintetét szinte rögtön vissza is vezette az útra.
-Én is akarok tetkót.-jelentettem ki határozottan. Ő kissé meglepődött azt hiszem a válaszomon.
-Na és milyen tetkót? Várj én tudok egy jó: Vigyázat! Idegbaj veszély!-én csak megforgattam a szememet és gondolkozni kezdtem...igazából még sosem gondolkoztam a tetkón, de most nagyon is megjött hozzá a kedvem.
-Nem tudom...-rántottam vállat.-Valami teljesen egyedit...aminek jelentése van.-gondolkoztam.
-Na majd ha kitaláltad, akkor elviszlek a legjobbhoz.-mondta, mire én mosolyogva ránéztem.
-Nem akarok haza menni.-jelentettem ki kislányosan, mire Neymar felnevetett.
-Nos akkor hol rakhatlak ki?-kérdezte lelassítva. Én nevetve ránéztem.
-Hát, ha ennyire zavarlak, akkor akár itt is...-mondtam a sértettet játszva. Ő szép lassan megállította az autót, mire én lehetetlenül ránéztem és kinyitva az ajtót kiszálltam. Minden erőmet beleadva becsaptam az ajtót.
-Nem wc ajtó!-szólt utánam, ő is kiszállva.
-Leszarom.-mormoltam az orrom alatt. Hallottam, ahogy lezárja az ajtókat, majd utánam jön. Egyre gyorsabban szedtem lábaimat, ami nem esett nehezemre a szandálomban.
-Állj már meg! Istenem...-szaladt utánam Neymar. Hirtelen éreztem meg kezét a kezemen, mire megálltam, ő pedig magával szembe fordított.
-Ne rángass már! Nem vagyok valami rongybaba.-morogtam. Ő kezeit levezette egészen kézfejemig, amit megfogott.
-Sajnálom.-suttogta. Én csodálkozva néztem rá. Nem igazán annak a bocsánatkérős embernek ismertem meg.
-Mit? Hogy nem bírunk ki együtt 10 percnél többet? Ugyan...ne sajnáld.-nevettem fel erőltetetten.-Pár nap alatt nagyobb érzelem ingadozáson mentem keresztül miattad, mint az elmúlt években összesen.-mondtam ki kerek perec. Ő közelebb húzott magához és szorosan karjába zárt. Én akaratosan bújtam mellkasába, míg ő tarkómnál keresztezte karjait.
-Ne haragudj, nem akarlak bántani...csak...nem tudom...-suttogta össze vissza. Nekem egy könnycsepp gördült le arcomon, ami szürke pólóján landolt.-Mondd, hogy nem sírsz.-mondta, mire én hirtelen elnevettem magam. Ez aztán a hangulat ingadozás.
-Ne haragudj.-mondtam, majd kissé elhúzódtam tőle.
-Ne kérj bocsánatot.-mosolyodott el, majd letörölte nedves arcom. Kezeivel közre fogta arcomat és lassan közel hajolva ajkait nagyon óvatosan enyéimre illesztette. Mintha csak ez hiányzott volna eddig, robbanásszerűen ért az érzés. Már csak a tűzijáték hiányzott a képből. Egyszerűen felfoghatatlan volt, amit éreztem akkor... Az ajkaim mintha felakartak volna gyulladni, az egész testemen végig futott egy bizsergő érzés, kirázott a hideg, és ha abban a pillanatban megkérdik, hogy hogy hívnak, akkor valószínűleg még arra sem tudtam volna kinyögni értelmes választ. Körülbelül 10 másodpercig tarthatott, még is, mintha órákig így álltunk volna...csodálatos és ijesztő is volt egy kicsit.
-Wow...-szólalt meg először ő, még csukott szemmel.
-Én is valami hasonlót akartam mondani.-nevettem fel zavaromban. Ő is elvigyorodott. Homloka még mindig enyémen pihent.
-Tehát hová szeretnél menni?-kérdezte halkan. Az eszem azt diktálta, hogy haza...Shakira-ékhoz. De az eszem helyett, most valamiért a testemre és a szívemre hallgattam, ami azt súgta bárhova, csak Vele.
-Mindegy...csak kérlek, még maradj velem egy kicsit.-teljesen elgyengültem. Már nem érdekelt ez a folytonos háború, ami köztünk dúlt.
-Addig, amíg azt szeretnéd, én maradok.-suttogta, mire a szívemet melegség töltötte el. Lábujjhegyre állva, arcomat nyakába fúrtam és egy apró puszit nyomtam nyakhajlatába. Forró volt bőre, így az én hideg bőrömmel való találkozástól kirázta a hideg.
-Gyere, mert megfogsz fázni.-fogta meg kezemet és visszavezetett a kocsihoz. Beültetett, bezárta az ajtót és ő is beszállt. A legutolsó amire emlékszek, azok az autó mellett elsuhanó lámpák fényei..aztán elnyomott az álom.

4. Rész

-Jézusom, azt hiszem haldoklom...és az unalom, ami megöl-fogta meg drámaian mellkasát Vi, mire én szem forgatva felnevettem.
-Akkor mondjuk elmehetnénk valahová.-álltam fel lassan az ágyról, amin eddig elterülve feküdtem. Egy fájdalmas nyögés közepette ő is feltápászkodott és lefelé vettük az irányt.
-Na tehát...felhívtam Ney-t, hogy ő és pár haverja jöjjön le velünk a partra.-mondta teljesen természetesen a cipőjét magára ráncigáló barátnőm, mire az én kezemből kiesett a telefonom, amit éppen a táskámba akartam berakni.
-Ez is a te hibád, hogy dobálom a telefonom.-morogtam.-Minek kellett elhívni azt a...majmot. Különben is minek telefonálgattok?-húztam össze a szemem.-Ne barátkozz az ellenséggel Violet!-"fenyegettem" meg.
-Milyen ellenséggel?-röhögött fel.-A jövőbeli férjedre gondolsz?-hajolt le, hogy a haját feltudja fogni egy magas kontyba. Én egy gúnyos nevetéssel reagáltam le a dolgot, majd elindultam kifelé a fülledt, forró levegőre. Reméltem, hogy csak a parton találkozunk az "ellenséggel", de természetesen tévedtem, ugyanis kint állt a kocsijának támaszkodva és minket várt...gondolom.
-Szép jó reggelt hölgyem,-nyitotta ki Vi-nek a hátsó ajtót.-És Hope.-nézett rám komolyan...mármint próbált, de a szeme sarkában ott bujkált az a huncut mosoly, amin kénytelen voltam elnevetni magam. Számomra is kinyitotta az ajtót én pedig megköszönve és szó nélkül hagyva "poénját" szálltam be. Kicsit furcsálltam, hogy az anyós ülésen szánt nekem helyet, de nem tettem szóvá.
-Na és? Mit fogunk a parton csinálni?-törtem meg a hármunk közé beült csendet.
-Hát..szerintem síelhetnénk...-nézett rám Ney, a kormány mögül.-Egyéb ilyen okos kérdés?-fordult vissza.
-Még mindig egy seggfej vagy Santos.-toltam napszemüvegem a fejemre és kifelé kezdtem el nézelődni. Vi csak felváltva nézett hol rám, hol a fehér sport kocsiját vezető focistára. Neymar csak elvigyorodott, majd ismét beült a kocsiba a csend.
-Na és mikor játszhatsz újra?-törte meg ezúttal Violet a csendet, Santos felé intézve a kérdését.
-Még 4 meccs és újra zöld utat kapok.-vigyorgott.-Bár nem értem minek kellett ekkora hűhó...egy seggfej volt a bíró és megérdemelte, amit kapott-rántott vállat nem törődöm stílusban. Én csendben hallgattam eszme cseréjüket.
-Mi van Idegbaj? Min gondolkozol ennyire?-nézett rám egy pillanatra Ney a kormány mögül, majd visszakapta tekintetét az útra
-Hmm?-kapom oda a fejem.-Ja semmin.-ráztam meg a fejem. Ő nem úgy tűnt, hogy bevette, de nem tudtam vele mit kezdeni, így inkább hagytam.
-Na és Neymar? Van jelenleg barátnőd?-szólalt meg hirtelen barátnőm. Nem igazán érdekelt a dolog, de mivel Neymar hosszú ideig hallgatott, ezért én is ránéztem. Tekintetünk találkozott.
-Nem, jelenleg...jelenleg nincs barátnőm.-válaszolt, mire én egy szemöldök felhúzással és egy mormogással reagáltam le a dolgot.
-Örülsz mi Idegbaj?-jelent meg egy undorítóan elégedett vigyor a focista arcán.
-Képzeld, teljességgel hidegen hagy a szerelmi életed, ahogyan te is.-néztem folyamatosan a mellettünk elsuhanó tájat, ám az utolsó szavaknál ráemeltem tekintetem és egy grimasszal zártam mondandóm.
-Megnyugodhatsz, ez kölcsönös.-vágott vissza.
-Ti eskü most találkoztatok először?-szólalt meg pár perc csend után a barátnőm, mire én hátra néztem a pillantótükörben.
-Miért?-néztem furán barátnőmre.
-Az kellett volna még, hogy egész eddigi életemben ez az idegbajos nőszemély mellett éljek. Már felakasztottam volna magam.-szólalt meg a focista is, ismét egy gyönyörű bókkal elhalmozva.
-Nem bírod ki, hogy öt percig elkussolj?-néztem rá kissé dühösen.
-Nem, képzeld nem bírom ki.-fékezett le hirtelen, majd befordult egy parkolóba, pontosan oda, ahova pár nappal azelőtt ketten mentünk.-És tudod miért? Mert kettőnket kérdezett, nem pedig csak téged.-emelte fel kissé a hangját és teljes testével felém fordult.
-Srácok ne csináljátok már!-vágott közbe Violet a hátsó ülésről, de hasztalanul. Szinte meg se hallottuk.
-Tudod mi vagy te?-kérdeztem nyugodt hangnemben.-Egy öntelt, csak saját magára gondoló seggfej.-mondtam teljes higgadtsággal.
-És te tudod mi vagy? Egy önző kis ribanc, az vagy! Mások érzéseivel nem foglalkozó, beképzelt, önző ribanc.-vágta a fejemhez a szavakat Neymar. Mintha kést döftek volna belém, szavai borzasztó rosszul estek, még egy könnycsepp is végig gördült az arcomon, de amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem magam és a fejéhez vágtam mindent ami az eszembe jutott.
-Te szemétláda! Téged mindenki utál, vedd már észre magad! Csakis a pénzedért vannak veled az állítólagos "barátaid"!-ordítottam az arcába a szavakat. Borzasztóan felidegesített és legszívesebben most...most..izé ..megütöttem volna..igen.
-Nem ismered a barátaimat, szóval ne beszélj róluk. Nincs jogod hozzá.-szinte köpte a szavakat.-Te soha nem tartoztál és nem is fogsz közéjük tartozni.
-Óh istenem, borzasztó! Nem lehetek Neymar Santos barátja? Brühühü!-játszottam túl a "szerepem".
-Kapd be.-mondta, majd egyszerűen kiszállt a kocsiból.
-Inkább a halál.-az utolsó szó akkor is az enyém. Ő még vissza nézett egy lenéző és ingerült tekintettel, majd becsapta az ajtót. Én is hasonlóan hozzá kiszálltam, majd talán még hangosabban, mint ő becsaptam az ajtót és elindultam a part felé. Violet megsemmisülve ült a kocsiban és csak pár perc elteltével szállt ki utánunk, majd utánam sietett a partra.

Már javában sötét volt, de mi még mindig a parton voltunk és buliztunk. Megismertem egy csomó új embert és szinte mindannyiukkal jóba is lettem.
Most éppen Neymar-al veszekszünk. Megint. Hihetetlen mi?
-Annyira örülnék, ha végre nem pofáznál bele mindenbe.-álltam fel eddigi guggoló helyzetemből és felé fordultam.
-Leszarnám, ha a te kocsid lenne, de mivel az enyém és én figyelek a cuccaimra, ezért most szépen oda mész és kitakarítod.
-Jesszusom, minek nézel? A bejárónődnek?-nevettem fel szarkasztikusan.
-Nem, mert ő tud vigyázni a dolgaimra, nem úgy, mint te. Szóval indulj meg....kérlek.-rakta hozzá "kissé" túl játszva magát.
Én mérgesen ugyan, de megtettem amire "kért" és odamentem ahhoz a szaros kocsijához, hogy megnézzem mit követtem el.
-Nem azért, de én rohadtul semmit nem látok.-néztem át az üléseket is.
-Istenem nem csak idegbeteg, de még vak is vagy.-morogta. Én kiszálltam az autóból és kintről figyeltem, ahogy ő teljesen behajolva keresi a nem létező koszát.
-Már..már valószínűleg megszáradt, azért nem látszik...-próbálta még mindig fenn tartani az "igazát"-
- Lásd be Santos, képzelődsz.-tettem csípőre kezeim.
-Ugye akkor téged is csak képzellek?-nézett rám reménykedve.
-Nincs akkora szerencsém.-morogtam, majd elindultam egy ilyen fásabb, sötétebb rész felé, mert nem volt ingerenciám az ő 50 méteres körzetébe maradni.
-Most meg hova mész sajnáltatni magad?-indult el utánam.
-Mit érdekel az téged?-tettem karba kezeimet, de nem álltam meg.
-Még rám fogják, hogy eltüntettelek.
-Gyerünk! Hagyj már itt! Menj vissza, igyál a többiekkel, és beszélj ki, hogy mennyire elviselhetetlen is vagyok számodra és hogy mennyire utálsz.-álltam meg és fordultam vele szembe dühösen.
-Muszáj mindenen hisztizned?-tette csípőre kezeit. Legszívesebben tényleg pofon vágtam volna, vagy ilyesmi...de aztán elgondolkoztam, hogy az okos enged...
-Jó...-fújtam ki eddig bent tartott levegőmet.-Tudod mit? Szépen visszamegyünk a többiekhez és te is meg én is jót mulatunk a barátainkkal. Nem kell egymáshoz szólni...Rendben? Ebben kiegyezhetünk?-kérdeztem a legnyugodtabb hangnemben, amit jelen pillanatban kitudtam magamból csikarni.
Ő csak szemet forgatott, aztán megindult előttem. De azt azért észre vettem, hogy lassan ment, hogy betudjam érni.
Az est további része egészen nyugodtan telt, nem szóltunk egymáshoz és ez rendben volt így. Legalább nem hoztuk kellemetlen helyzetbe a barátainkat sem.

~2 nappal később~

(A meccs egy kitalált eredményt ábrázol)

-Kérlek! A kedvemért!-nézett rám bociszemekkel Shak. A könyörgés tárgya pedig egy Barca meccs volt.

-De semmi ingerenciám nincs azt az öntelt, seggfejt nézni.-ettem a müzlim, miközben laptopomról felmentem az összes létező közösségi oldalra. Épp instán nézelődtem a követési kéréseim között, amikor kiszúrtam egy ismerős nevet. Ez komoly? Nem bírjuk a másikat, szinte egymás torkának esünk, akárhányszor meglátjuk a másikat, de azért itt beakar követni...pff..21. század.

-Nem csak ő lesz ott...-próbálkozott tovább nénikém.-És Piqué is nagyon örülne neki, ha eljönnél.-tette hozzá bájosan mosolyogva, mire én ránéztem és szememet forgatva belementem. 

-Megvársz minket itt? Elviszem wc-re Milan-t.-mondta Shak és a választ meg sem várva, már el is rohant a folyosón. Én csak a falnak dőlve várakoztam. Telefonomat előkapva írtam drága barátnőmnek, aki éppen otthon filmezett, ugyan is valami betegséget kapott el...aminek a neve...azt hiszem másnaposság. Hmm...ja, egész nap azt hallgattuk, hogy nem iszik többet.
-Hope ugye?-hallottam meg egy idegennek bizonyuló hangot a jobbomról, mire oda kaptam fejem. Egy barna hajú srác állt előttem, egy édes mosollyal az arcán.
-Öhm..ismerjük egymást?-kérdeztem mosolyogva. Ő nevetve kezet nyújtott.
-Nem, Rafinha vagyok...de hívj nyugodtan Raf-nak.-mosolyától bizseregni kezdett gyomrom, ám valami nem hagyott tovább menni ennél...magam sem tudtam volna megmondani mi...csupán mintha valaki nem engedte volna, hogy "közelebbről" megismerjem. Furán éreztem magam és a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam miért érzem ezt.
-Hát az én nevemet már tudod..-ráztam vele kezet.-Honnan is?-álltam meg a kézrázásban.
-Neymar mesél rólad rengeteget.-közölte. Na hát azok szép mesék lehettek...
-El tudom képzelni...mennyire tartasz már te is szörnynek, idegbetegnek, vagy hasonlóknak?-nevettem el magam.
-Nyugi, nem hittem el egy szót sem amit mondott...talán csak azt, amikor azt mondta, hogy..idézem "kicseszettül gyönyörű, de rohadtul semmi esélyem nem lenne nála"...ezt valahogy eltudom képzelni, azok után, amiket mondott neked.-nevette el magát. Én hirtelen köpni nyelni nem tudtam...én Neymar szerint "kicseszettül gyönyörű" vagyok?! Nem is tudom, hogy ezt ilyenkor hogy kéne lereagálnom, mindenesetre nekem jól esett..asszem'.-Ja és ne haragudj rá...annyira.-tette hozzá nevetve, mire én is elmosolyodtam.-Nem igazán tud bánni azokkal, akik nagy hatással vannak rá..-ránt vállat. Na jó ez már kezd nagyon sok lenni nekem. Mihez kezdjek ennyi...-azok után amiket mondott nekem Neymar ezeket nyugodtan nevezhetjük bókoknak-bókkal?
-Én nem haragszok rá...én is eléggé csúnyán beszéltem vele..-mondtam őszintén. Raf megértően bólintott egyet.-Amúgy ez maradjon köztünk,-hajoltam közelebb.-de lett volna esélye, ha nem viselkedik ekkora seggfejként.-Raf elnevette magát, mire nekem is nevetnem kellett.
-Jaj tesó, kit bolondítasz már megint?-hallottunk meg egy hangot Rafinha háta mögül, mire mindketten odakaptuk fejünket.
-Nem szokásom a lányokat bolondítani.-válaszolt röhögve Raf, miközben lepacsizott haverjával, aki aztán rám nézett.
-Na Idegbaj...meg sem lepődök.-mondta lenézően, mire Raf felszólalkozott mellettem.
-Ha azt sem tudod, hogy mi történt, miért kell kötözködni vele?-erre Neymar reakciója egy szemforgatás volt csupán, de tekintetét ezek után is rajtam tartotta. Én meg kezdtem egyre inkább kételkedni abban, amit Raf mondott az előbb.
-Mindegy, inkább mennyünk!-mondta Neymar, aztán el is indult. Raf még hátra fordult és közelebb lépve megölelt.
-Ne foglalkozz ilyenkor vele...csak féltékeny.-vigyorog, mire én is elmosolyodok és aprót bólintva mutatok neki, hogy siessen ő is.
-Majd talizunk még!-int, majd el is tűnik a nagy tömegbe. Én pedig vissza dőlök háttal a falnak, de szinte rögtön meg is jelentek Shak-ék, szóval mehettünk a lelátóra.