7. Rész1.0

Másnap olyan 8 fele keltem és Ney még szerencsére aludt, szóval nyugodtan leléphettem. Igazából nem tudom, hogy mit mondhattam volna neki, a tegnapi nap egy nagy káosz volt...Teljesen legyengültem tőle. De ennek nem szabad többé megtörténnie. Összeszedtem a cuccaimat és már kint is voltam a hatalmas házból. Gyors léptekkel haladtam az utcán, ahol már most reggel dög meleg volt és az emberek szinte egymást érték, munkába, iskolába vagy a boltba menet.

-Megjöttem!-kiáltottam el magam, majd pár másodperc múlva már nyakamban is volt barátnőm.

-MINDENT el kell mesélned! Érted? MINDENT!!-olyan volt, mint akivel jó pár liter energiaitalt és kávét megitattak. Én komótosan levettem cipőmet és elindultam a konyha felé.

-Neked is szép jó reggelt drága barátnőm.-mosolyogtam rá nyugodtan, miközben kávét töltöttem pöttyös bögrémbe.

-Te csak ne szép jó reggelt-ez itt nekem!-mutogatott kezével. Esküszöm pár hét alatt igazi spanyol nő lett belőle. 

-Jó reggelt szép hölgyek.-lépett a konyhába Piqué.-Te mikor jöttél?-mutatott rám szemöldökét ráncolva.

-Most pár perce.-válaszolt helyettem Vi. Én belekortyoltam a kávéba és teljes nyugodtsággal figyeltem, ahogy megbeszélik helyettem a tegnap estét.

-Jó reggelt fiatalok.-jelent meg hirtelen Shak is.

-A kisasszony nem aludt itthon.-mondta Piqué, mint valami apuka.

-Nem, hogy nem itthon..de kinél...Neymar-nál!-akadt ki újra barátnőm. Bár nem tudom min, múltkor még ő izélt, hogy tuti szerelmesek vagyunk egymásba...

-Jaj istenem most mi van abban? Nem történt semmi. Az ég világon.-ráztam fejem. Még egy ideig hallgattam, ahogy úgy beszélik meg a dolgaim, mintha ott se lennék, aztán meguntam és felmentem a szobámba. Éppen zuhanyoztam, amikor hallottam, ahogy valaki kopogtat az ajtón.
-5 perc és kész vagyok!-kiabáltam ki, majd elzártam vizet és kiléptem a kabinból. Elvettem a kikészített törölközőt és egy gyors törölközés után felvettem a szintén kikészített virágos egybe ruhámat. Hajamat kiengedve hagytam és a sminkkel sem nagyon bajlódtam, egy kis szempilla spirál után késznek nyilvánítottam magam és kiléptem a fürdőből.
-Asszem ez több volt, mint 5 perc...-nézett órájára az ágyon ülő Neymar, mire én egy szemforgatással és egy fujtatással jeleztem nem tetszésemet ittlétének.
-Mit keresel itt?-kiléptem az erkélyemre és a vízes törölközőmet kiakasztotta száradni, majd visszaléptem a szobámba és karba tett kézzel vártam, hogy megszólaljon a focista.
-Piqué áthívott kicsit fifázni.-rántott vállat, majd végig dőlt az ágyamon.
-Megtennéd, hogy leszállsz az ágyamról?-néztem rá unottan, mire ő felült.-Nos, köszönöm a látogatást, de mehetsz is fifázni.-mutattam az ajtóra, mire ő az említett tárgyra nézett, majd felállt és elindult kifelé a szobámból. Pár perc múlva én is követtem és a konyhába indulva gondoltam összeütök magamnak egy kis ebédet.
-Szia Hope!-intett Luis, mire én mosolyogva visszaintettem neki.
-Sziasztok!-köszöntem a focistáknak. Luis-on kívül még ott volt Leo is és egy szőke, akit sajnos nem tudtam, hogy ki.
-Szia, Ivan Rakitic vagyok.-állt fel mutatkozott be mosolyogva a szöszi srác, mire én mosolyogva kezet ráztam vele.
-Hope vagyok.-mutatkoztam be én is.
-A csajok kint vannak a medencénél.-mondta Piqué.
-Okés, köszi. Kértek valamit enni? Gondoltam összeütök valamit.-mondtam a kanapéra támaszkodva, mire mindenki elhalmozott " köszi, nagyon rendes vagy" meg "látszik, hogy Shakira unokahúga vagy" kijelentésekkel, egyedül Neymar nézett rám félig felhúzott szemöldökkel, amit próbáltam kizárni.
-Oké, akkor összeütök valamit.-indultam ki a konyhába. Gondoltam csinálok egy kis csirke salátát, így elővettem minden hozzávalót. A rádióból szóló zenét dúdolgattam és ritmusra ráztam a csípőm, miközben csináltam az ételt.
-Remélem a kaja jobb lesz, mint amilyen a tánctudásod.-hallottam meg egy irritálóan ismerős hangot a hátam mögül. Szememet forgattam, de nem fordultam meg.-Miért léptél le reggel egy szó nélkül?-jött közelebb és hangját is halkabbra és kedvesebbre váltotta.
-Mit kellett volna mondanom?-kérdeztem cinikusan, még mindig háttal a focistának. Nem szólalt meg, ahogy én sem. Szerintem mindketten a tegnapi napot pörgettük végig magunkban.
-Mivel óhajtassz megmérgezni minket?-váltott át megint a seggfej Santos szerepbe, mire én alig hallhatóan felkuncogtam.
-Kussolj!-szóltam rá.-Pizza rendelő herceg..-gónyolódtam, mire hallottam, hogy elneveti magát.
-Csak, hogy tudd, mesteri szakács vagyok...tehát lovagiasan felajánlom segítségemet, ha gondolod.-dőlt háttal a pultnak, ahol éppen szorgoskodtam.
-Jaj ez viccnek is nagyon rossz fajta volt, ne haragudj!-tettem szám elé kezem, amiben egy hatalmas kés volt mellesleg.
-Jézusom mindjárt megölöd magad..-fogta fejét a focista, mire én csak szemem forgattam, de belül azért nevettem.-Na add ide, addig te csináld a csajos részét és mosd meg a salátát, vagy tudom is én.-vette ki kezemből a húsvágó kést.
Már majdnem kész voltunk, amikor Geri kukkantott be a konyhába.
-Csak kíváncsi voltam, hogy ég-e már a konyha.-mondta, mire én nevetni kezdtem.
-Kösz tesó!-intett Neymar csapattársának, egy késsel a kezében, mire Piqué is nevetni kezdett.
-Amúgy azért jöttem, hogy megkérdezzem van-e kedvetek eljönni velünk a vidámparkba?-egyből felcsillant a szemem a kérdésre.
-Persze, hogy van!-mondtam boldogan. Mindig is imádtam a vidámparkokat.
-Ney?-nézett a brazilra, mire ő rám pillantott, majd csapattársára.
-Ühm...persze.. miért ne?-rántott vállat.
-Hát ez rohadt meggyőző volt.-bólintottam, mire Geri nevetni kezdett az ajtóban.
-Jó ezt játszátok le!-emelte fel kezét, majd elment.

-Na mivan Santos?-dőltem háttal a pultnak, így szembe kerültem a brazillal. Ő egy darabig nézett maga elé, miközben a húst szeletelte. Nem pillantott rám.-Hahó!-integettem szeme előtt.-Elvitte a cica a nyelved?-felhúzott szemöldökkel vártam a választ.

-Hmm?-emelte rám kissé furcsa tekintetét. Én bal szemöldökömet felhúzva néztem rá és próbáltam kideríteni, hogy most mégis mi folyik abban -jelenleg-szőkés fejében.
-Kiskorodban elhagytak a vidámparkba és 

7.Rész2.0

6. Rész

Hirtelen riadtam fel, azonban nem a kocsiban találtam magam, hanem egy házban, azonban biztosan állítottam, hogy ez nem Shakira és Piqué otthona. Ekkor vettem észre, hogy egy ölben fekszek. Gyorsan kaptam fel a fejem, de megnyugodtam, amikor láttam, hogy Neymar karja fogja hátamat. Ránéztem a focistára, akinek szemei csukva voltak. Elmosolyodtam és felültem. Kissé ő is mozgolódott, de nem ébredt fel mocorgásomra. Én közelebb hajolva egy apró puszit nyomtam szája sarkába. Lehelete csiklandozta bőrömet, amin felkuncogtam. Ő álmosan felmorgott, amin még szélesebb lett a mosoly az arcomon.
-Jó reggelt Csipkerózsika.-húztam agyát. Ő kissé még kábán nézett rám.
-Te pusziltál meg?-húzta össze szemöldökét. Én szám elé tettem a kezem.
-Jézusom nem! Szerintem a szellemek lehettek...-játszottam az ijedtet, mire ő lehetetlenül megrázta fejét.
-Bolond vagy.-állt fel.-Kérsz vacsorát?-indult meg a konyhába. Én pedig követtem az említett helyiségbe.
-Te csinálod? Mert akkor átgondolom.-ültem fel a pultra. Kicsit kellemetlen volt a hideg csempe pulton üldögélni egy short-ban.
-Ne kötekedj, különben szólok anyucinak, hogy kérdés nélkül itt alszol.-emelte fel a fakanalat fenyegetően, mire én hátra vetett fejjel felnevettem.-Ne nevess!-csapott gyengéden combomra, majd megfordulva szedett volna elő tányérokat, azonban én gyorsabb voltam és visszarántottam őt és lábaimat dereka köré csavartam. Nem mondhatni, hogy nagyon tiltakozott volna ellene, ugyan is kezei egyből megtalálták fenekemet. Nevetve fogtam közre arcát, mire ő combomba csípett.
-Áúú, nem normális!-csaptam vállára nevetve. Ő is felnevetett. Nagyon édesen nevet, ezt már akkor is konstatáltam magamban, amikor még egyáltalán nem voltunk jóban. Lábaimat megfogva közelebb rántott magához, így már tényleg nem volt köztünk egy centi sem. Bal kezével végig simított bokámtól, egészen fenekemig, mire én felsóhajtottam.
-Mmm...-morogta mellkasomba, mire én beletúrtam dús barna hajába. Rám emelte gyönyörű szemeit.-Istenem...-nevette el magát, majd hátrébb lépett és végig nézett rajtam, ahogy kissé pihegve (pedig még semmit sem csináltunk) a pulton támaszkodtam. Rózsaszínű ajkába harapott, majd hajába túrt.
-Nincs rajtad melltartó.-jelentette ki. Én egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá.
-Mi van?-nevettem fel, mire ő is elnevette magát.
-Igazam van?-nézett szemeimbe.
-Ahha.-bólintottam, mire ő megnyalta ajkait.-Jesszus, perverz!-forgattam meg szemeimet, mire ő hangosan felnevetett.-Lehet egy kérésem?-kérdeztem ajkamba harapva.
-Csak ha nekem is.-én bólintottam.
-Vedd le a felsőd.-mondtam szem rebbenés nélkül. Neymar nézett egy darabig, majd nyakánál felhúzta a felsőjét és teljesen le is vette azt.-Nem rossz.-biccentettem.-Mi lenne a te kérésed?-kérdeztem.
-Mivel te már lelőtted a póló levevést...-kezdett bele, mire felnevettem.-Csókolj meg! De úgy, ahogy ma a park előtt.-én leugrottam a pultról, majd közelebb tipegtem hozzá. Lábujjhegyre álltam, kezeimet felvezettem mellkasától kezdve, nyakán keresztül egészen a tarkójáig, ahol hajába vezettem ujjaimat, majd lassan közelebb hajolva, ajkaimat az övéhez érintettem. Ugyan olyan bizsergő érzés futott rajtam végig, mint az előzőnél. Teljesen olyan volt, de még is más...fantasztikus.
-Nos..?-húzódtam el és kiskutya szemekkel néztem fel a focistára.
-Teljesítetted.-bólintott. Hihetetlen, hogy olyan nehéz kicsikarni belőle egy rendes bókot.
-Ne ess túlzásokba.-forgattam meg a szemem, majd elindultam vissza a nappaliba.

 Végig dőltem a kanapén és a hátamra fordulva nevetve néztem a közeledő egy szál melegítőnadrágban lévő focistát.
-Nem úgy volt, hogy vacsizunk?-kacagtam, mire ő is elnevette magát. Közelebb jött, majd könnyedén felkapott és ő feküdt le a kanapéra. Így én rá kerültem és a mellkasán fekve néztem őt.
-Éhes vagy?-ölelt át derekamnál, én kislányosan bólogatni kezdtem, mire ő felült és elindult a konyhába. Pár perc múlva visszajött egy tál popcornal.
-Rendeltem pizzát, de míg az megjön, nehogy éhen halj!-adta kezembe a hatalmas tálat tele popcorn-al, majd ő is helyet foglalt mellettem.
-Igazán figyelmes.-mosolyogtam rá, mire ő egy grimasszal válaszolt, amin viszont már hangosan felnevettem.
Valami mesét kezdtünk nézni, ami mindkettőnk tetszését eléggé elnyerte és jókat nevettünk rajta.
Hirtelen csengettek. Ez gyors volt.
-Mindjárt ehetsz is, te haspók!-felpattant és elindult kifelé, hogy átvegye a vacsoránkat. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom az asztalon, így felvéve már emeltem is fülemhez.
-Halo?-szóltam bele.
-Te mégis hol a fészkes fenében vagy?-hallottam meg drága Vi-m hangját, mire felkuncogtam.-Ne nevess, halálra aggódtam magam. Már mindenki alszik, én meg most keltem fel és nem volt szívem Shakira-t felkelteni, hogy megkérdezzem, hogy hol vagy.-hangján tisztán hallottam az aggodalmat és a kíváncsiságot hollétem felől.
-Nyugalom!-próbáltam komoly maradni.-Neymar-nal vagyok.-mondtam kissé halkabban, ajkamba harapva.
-MII??!-szinte megsüketített.
-Shhh! Felkelnek a gyerekek!-szóltam rá kuncogva.
-Mii?!-kérdezte suttogva, mire elnevettem magam.
-Jól hallottad.-bólintottam, amit ő nem láthatott, de automatikusan jött ez a mozdulat.
-Mit csinálsz te nála?-vont kérdőre, mire én ajkaimat összepréselve néztem a visszaérkező focistára.
-Hát...éppen most fogunk vacsorázni.-válaszoltam, bár tudtam, hogy nem pont erre kíváncsi drága barátnőm.
-Violet?-kérdezte suttogva Neymar, mire bólintottam. Ő elkérte a telefont, amit én kuncogva oda nyújtottam neki.

~Neymar szemszöge~

-Istenem, mindent el kell mesélned! Mert itt már tuti volt valami...-Violet mondata végén elmosolyodtam.

-Nyugi, semmi illegális nem történt.-mondtam, mire jó pár másodperc néma csöndet kaptam csupán válaszul, ezért megnéztem, hogy biztosan vonalban van-e még, de mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen, akkor kissé félve néztem Hope-ra.-Asszem' szívrohamot kapott.-mire Hope szem forgatva elvette tőlem a mobilt.

-Itt vagy Vi?-szólt bele, majd engem kezdett nézni. Gyönyörű barna szemeit végig vezette fedetlen felsőtestemen, miközben barátnője sorra kapott kérdéseit válaszolta meg

-Ne bámulj, zavarba jövök.-mondtam lányos hangon, mire ő szemeit behunyva próbálta elnyomni kacagását. Gondoltam addig míg ő telefonál. neki látok a vacsink elpusztításának.
Pár perc múlva aztán végre csatlakozott Szöszi is.
-Jó étvágyat!-térdelt fel, majd pizzáját az enyémhez érintette.
-Neked is!-bólintottam mosolyogva. Imádni való ez a csaj...és valahogy biztosan elérem, hogy az ágyamba kössön ki...miért is ne tenné meg? Hisz én vagyok Neymar de Silva Santos Jr. Biztosan menni fog..igen...

~Hope szemszöge~

Miután elfogyasztottuk a sonkás-kukoricás pizzánkat, úgy döntöttünk, hogy valami filmet nézünk.

-Na...-tapsoltam.-Valami vígjátékot!-mondtam. Ő a távirányító után nyúlva már keresgélt is a filmet között.

-Milyen vígjátékot akarsz? Itt vagyok én, nem vagyok elég víg?-húzta fel szemöldökét, mire nevetni kezdtem és próbáltam elvenni tőle a készüléket. -Horrort nézünk, szóval nyugodj bele és ülj le a fenekedre.-mondta nyugodt hangon, mire én dühös arccal néztem rá, sőt még kezeimet is keresztbe raktam, mint valami óvodás.-Hiába vered magad.-nézett rám, mire én a tévé felé fordultam fújtatva.

-Na, választhatsz ezek közül.-mutatott a képernyőn felsorakozó rengeteg film borítóra.

-Kösz.-forgattam meg a szemem. Ő vigyorogva figyelt, hogy mit választok. 

-Legyen az.-mutattam rá egyre, amin valami lámpa volt. Lights Out vagy mi..-De ha megijedek, esküszöm megütlek.-fenyegettem meg, mire ő felnevetett.

Felállva lekapcsolta a lámpát a szekrény mellett, így teljes sötétség telepedett a házra, csupán a tévé világított, de abból is csak a borzalmak voltak láthatók, így eléggé beparáztam. Egy fekete díszpárnát szorongatva figyeltem az eseményeket. Még csak pár perce ment, de már is teljesen az uralma alatt voltam. Zsibbadt a kezem, ami nálam a félelem és izgalom legnagyobb foka. Neymar csendben figyelte az eseményeket, míg én folyamatosan kiabáltam a szereplőkkel (mintha hallanák, amit mondok.)

-Figyelj, most elárulok egy nagy titkot, amit veled még valószínűleg nem közölt senki.-mondta halkan.-Az ott egy tévé. És az abban szereplőket mi tökéletesen halljuk, de ez nem telefon, így ők minket már nem igazán, szóval az ablakot is kitörheted a hangoddal, akkor sem fogják meghallani.-én csak szem forgatva néztem rá, míg ő visszadőlt eredeti helyzetébe. Egy nagyon hirtelen jött hangtól majdnem szívrohamot kaptam és ijedségembe fejemet a vállába dugtam, míg ő halkan kuncogott. 

-Kurvára nem vicces Santos.-csaptam csupasz hasára. Vállamnál átölelve közelebb húzott magához és egy puszit nyomott hajamba.-Na ezt már szeretem.-hasánál átölelve a mellkasára hajtva fejemet néztem tovább a filmet. Eléggé belemerültem a filmbe, amikor hirtelen egy hatalmas rázkódás és ordítás kíséretében Neymar majdnem sikeresen halálra rémisztett.
-Te komolyan beteg vagy!-csapkodtam vállát és mellkasát idegesen. Ő fejét fogva nevetett, majd egy idő után én is nevetni kezdtem.

5. Rész

A legelső sorban ültünk, azon belül is ott, ahol kijöttek a focisták. Shak mellett még ültek focista feleségek, barátnők. Közülük kettőt ismertem, Anto-t, (Messi feleségét) és Sofia-t.(Suárez feleségét). De a többiek is kedvesen puszival meg öleléssel fogadtak. Jól esett, tényleg kedves volt mindenki.
-Nézd csak ott van Papi!-mutatja apukáját Milan-nak Shakira. Piqué oda is szaladt hozzánk és egy gyors csókot nyomott párja ajkaira, egy apró puszit a fia homlokára és végül én is kaptam egy gyors puszit arcomra. Raf is oda intett mosolyogva, de amin meglepődtem, az Neymar volt, aki -mintha csak Piqué-t láttam volna-oda jött hozzánk és pacsiért nyújtotta kezét a kis Milan-nak, aki mosolyogva belecsapott a focista hatalmas tenyerébe. Azután Neymar Shak felé fordult, aki szintén pacsival biztatta a focistát. Ezek után én szinte biztos voltam abban, hogy itt elmegy Neymar, de tévedtem.
-Hé Idegbaj sietnék!-tartja felém kezét, mire én is belecsaptam egyet, ő pedig elvigyorodott és már el is tűnt.
A meccs elég izgalmasra sikeredett, ugyan is az ellenfél csapat,-ami a Manchester City volt-egész első félidőben vezetett, 2:0-re ami meg is látszott a csapaton, amikor lejöttek a pályáról. Shak azt mondta, hogy ő most Milan-nal nem megy be a kiabálásba, de azt mondta én mennyek és öntsek beléjük egy kis életet...Na persze, mintha érdekelné őket egy 20 éves lány véleménye...
Miután kijöttek az edzők az öltözőből, a srácok is lassan megjelentek.
-Héé srácok!-léptem oda Raf-ékhoz. Ő kissé fáradtan és csalódottan nézett rám, mire nagyon megsajnáltam és egy gyors ölelésbe vontam, ami azért volt gyors, mert borzasztó izzadt volt és nem volt azért kedvem átvenni ezt a szagot, ami jelenleg belőlük jött.
-Mizu Russel?-lépett mellém Suárez. Őt, Messi-t meg Piqué-t ismertem a legjobban,-Meg persze Neymar-t, de az nem nevezhető pozitív ismeretségnek, szóval.)
-Velem nem sok, de ti viszont nagyon szétestetek. Pedig sokkal jobbak vagytok, mint ők. Szóval nehogy elveszítsétek az első meccset, amit eljöttem megnézni.-böktem meg a mellkasukat, mire mindannyian felnevettek.
-Tiszta nagynénid vagy.-mondja Messi, mire elvigyorodok. Mindenki ezt mondja, de ennek nagyon örülök...büszke vagyok, hogy ő hozzá hasonlítanak.
Szép lassan elkezdtek vissza sorakozni, hogy visszamenjenek a pályára.
-Idegbaj.-hallottam meg egy ismerős hangot magam mögül, mire gyorsan megfordultam. Neymar állt a falnak dőlve és engem fürkészett.
-Nem kéne már neked is oda menned?-böktem fejemmel a folyosó másik végén sorakozó csapatokra.
-Legszívesebben ki sem mennék... Nagyon nem vagyok most formában. Négy lehetőséget is kihagytam..-hajtotta le fejét, és állkapcsa megfeszítéséből tökéletesen lelehetett szűrni, hogy borzasztó ideges.
-Hé, Neymar! Igaz nem ismerlek régóta, de tudom, hogy ez nem te vagy! Úgy hogy kapd össze magad, húzz ki oda és mutasd meg nekik, hogy ki vagy...Te vagy Neymar Jr! Nem igazán vagyok otthon a fociban, de a te nevedet még én is ismerem...szóval! Nyomás! Gyerünk!-magam sem tudom, hogy miért voltam vele ennyire jó fej, de úgy tűnt, hogy most nagyon kell neki egy ember, aki kicsit összeszedi.
-Kössz, Idegb...Hope.-tartja fel mosolyogva kezét, mire én vigyorogva belecsapok. Az első alkalom, hogy a nevemen hívott. Fura érzés hallani a nevemet, az ő szájából. De azt hiszem, jól..fura. Ahogy belecsaptam, magához rántott és egy szoros ölelésbe vont. Egy borzasztó erős bizsergető érzés uralkodott felül rajtam, amit alig bírtam féken tartani.
-Ez azt hiszem jobban fog segíteni a meccsen, mint egy pacsi.-morogta nyakamba, amitől kirázott a hideg. Nem válaszoltam erre semmit, próbáltam annak betudni, hogy most először voltunk ténylegesen rendesek egymással.
-Na nyomás!-húzódtam el és mosolyogva a többiek felé biccentettem. Ő nézett még pár másodpercig, majd egy hatalmas mosoly kíséretében oda futott a többiekhez. Én is gyorsan vissza siettem Shak-hoz és Milan-hoz a lelátóra.
-Vigyorogva jöttek ki, és mindenki eléggé megnézett, szóval azt hiszem hatottál rájuk.-támadt le rögtön Shak, mire én büszkén vigyorogva ültem le mellé.-Neymar-al pedig azt hiszem madarat lehet fogatni...és valamiért azt hiszem, hogy a te kezed van a dologban.-vigyorgott rám nénikém, mire én zavartan nevettem fel.-Halljam mit tettél vele?
-Csupán kapott egy biztató szöveget, meg egy kizárólag BARÁTI, biztató ölelést.-rántottam vállat.
-Barátit mi?-nézett rám mindentudóan Shak, mire gyengéden oldalba böktem.
A meccs nagyon jól haladt, sorra jöttek a kapura lövések, csak az első öt percben volt belőlük 4. Szóval ebből azt hiszem lesz még gól.
Suárez vitte a labdát, aki aztán passzolt egy szőke srácnak, aki vissza passzolta Suáreznek. Ő vitte még egy picit, aztán passzolt egyet Neymar-nak, aki körülbelül 15-20 m-ről rúgott egy hatalmas gólt. Mindenki(-a barca fanok természetesen-)egy emberként ugrott fel és üvöltött. Neymar szaladt pár métert, majd a pálya szélénél megállva felénk fordult és rám mutatott, mire én valóban boldogan mosolyogva tapsoltam és hüvelykujjamat felmutatva jeleztem, hogy ügyes volt. Csapattársai aztán egyből rávetődtek és így ünnepelték a gólszerzőt.
A meccs folyamán aztán még 4 gól született és ebből 3 volt a mieinké. Még egy gólt szerzett Neymar, egyet Piqué, egyet pedig Messi.
Ahogy vonultak ki a srácok, szinte mindenki oda jött és pacsizott velünk. Boldogok voltak és ezt jó volt látni.

-Ma este ünneplünk!-mondta Piqué, átkarolva Shakira-t, az ölében Milan-al.-Persze csak almalével!-tette hozzá, mire mindenki nevetni kezdett. Szinte az egész csapat egyszerre csődült ki a stadionból. Én (Buquets kedvesével) Elena-val és  Lisa-val (Andre Gomes kedvesével) beszélgettem, amikor valaki hátulról "véletlenül" nekem jött. Megfordulva Neymar-al találtam szembe magam.
-Bocsánat..-mondtam a lányoknak, aki mindent sejtően rám mosolyogtak.
-Istenem Idegbaj...nem tudod, hogy most milyen boldog vagyok.-vigyorgott Neymar, amin nekem is mosolyognom kellett.-És ezt neked köszönhetem...tényleg.-dobta át karját a vállamon, mire én megfogtam lelógó kezét.
-Örülök, hogy segíthettem...-mondtam őszintén. Ő egy puszit nyomott hajamba, amin kissé meglepődtem, de semmiképp nem tettem volna szóvá, hisz nem esett rosszul. Ujjainkat egyforma mozdulatok során, összefűztük, ami kicsit furán nézhetett ki, pláne annak, aki tudja, hogy milyen a kapcsolatunk, viszont jelen pillanatban egyikünket sem zavarta, hogy ki mit gondol. Bal kezemet derekán tartottam, a pulcsija alatt, ugyan is kezdett eléggé lehűlni a levegő és én csupán egy spagettipántos toppot viseltem.
-Kéred a pulcsim?-kérdezte halkan, mire én felnéztem a körülbelül másfél fejjel magasabb srácra és megráztam a fejem.
-Ez így jó.-utaltam a félig betakaró pulóveréje. Ő bólintott, majd mentünk tovább a nagy tömeg után a parkolón keresztül az autókig.
-Hope, nem lenne gond, ha Neymar-al jönnél haza, mert Sofi-ékat ide is Piqué hozta, így nincs itt a kocsijuk.-magyarázta Shakira. Én a focistára néztem, ugyan is szerintem neki kell megadnia a "végszót".
-Szívesen haza viszem, nyugi! Császtok!-köszöntünk el a többiektől, mert Neymar valóban a parkoló másik végében parkolt le.
A kocsiba ülve vártam, hogy a Ney is beszálljon, ugyan is ő még a cuccait pakolászta a kocsi csomagtartójába.
-Nem gáz, hogy neked kell furikáznod?-kérdeztem, amikor beszállt mellém a kocsiba. Ő szemeit forgatva válaszolt.
-De, amúgy elég gáz, szóval mindjárt kiraklak és gyalogolhatsz.-én elmosolyodtam mondatán, majd ismét kifelé kezdtem el nézelődni. Rengeteg ember volt még az utcákon. A rádióhoz nyúlva bekapcsoltam azt, hogy valami dallamot vigyünk a csendbe. Neymar-ra néztem és szemeimet levezettem a karjára, ami szinte tele volt tetoválásokkal. Mindegyiket jól szemügyre vettem.
-Mi az?-nézett rám Ney, de tekintetét szinte rögtön vissza is vezette az útra.
-Én is akarok tetkót.-jelentettem ki határozottan. Ő kissé meglepődött azt hiszem a válaszomon.
-Na és milyen tetkót? Várj én tudok egy jó: Vigyázat! Idegbaj veszély!-én csak megforgattam a szememet és gondolkozni kezdtem...igazából még sosem gondolkoztam a tetkón, de most nagyon is megjött hozzá a kedvem.
-Nem tudom...-rántottam vállat.-Valami teljesen egyedit...aminek jelentése van.-gondolkoztam.
-Na majd ha kitaláltad, akkor elviszlek a legjobbhoz.-mondta, mire én mosolyogva ránéztem.
-Nem akarok haza menni.-jelentettem ki kislányosan, mire Neymar felnevetett.
-Nos akkor hol rakhatlak ki?-kérdezte lelassítva. Én nevetve ránéztem.
-Hát, ha ennyire zavarlak, akkor akár itt is...-mondtam a sértettet játszva. Ő szép lassan megállította az autót, mire én lehetetlenül ránéztem és kinyitva az ajtót kiszálltam. Minden erőmet beleadva becsaptam az ajtót.
-Nem wc ajtó!-szólt utánam, ő is kiszállva.
-Leszarom.-mormoltam az orrom alatt. Hallottam, ahogy lezárja az ajtókat, majd utánam jön. Egyre gyorsabban szedtem lábaimat, ami nem esett nehezemre a szandálomban.
-Állj már meg! Istenem...-szaladt utánam Neymar. Hirtelen éreztem meg kezét a kezemen, mire megálltam, ő pedig magával szembe fordított.
-Ne rángass már! Nem vagyok valami rongybaba.-morogtam. Ő kezeit levezette egészen kézfejemig, amit megfogott.
-Sajnálom.-suttogta. Én csodálkozva néztem rá. Nem igazán annak a bocsánatkérős embernek ismertem meg.
-Mit? Hogy nem bírunk ki együtt 10 percnél többet? Ugyan...ne sajnáld.-nevettem fel erőltetetten.-Pár nap alatt nagyobb érzelem ingadozáson mentem keresztül miattad, mint az elmúlt években összesen.-mondtam ki kerek perec. Ő közelebb húzott magához és szorosan karjába zárt. Én akaratosan bújtam mellkasába, míg ő tarkómnál keresztezte karjait.
-Ne haragudj, nem akarlak bántani...csak...nem tudom...-suttogta össze vissza. Nekem egy könnycsepp gördült le arcomon, ami szürke pólóján landolt.-Mondd, hogy nem sírsz.-mondta, mire én hirtelen elnevettem magam. Ez aztán a hangulat ingadozás.
-Ne haragudj.-mondtam, majd kissé elhúzódtam tőle.
-Ne kérj bocsánatot.-mosolyodott el, majd letörölte nedves arcom. Kezeivel közre fogta arcomat és lassan közel hajolva ajkait nagyon óvatosan enyéimre illesztette. Mintha csak ez hiányzott volna eddig, robbanásszerűen ért az érzés. Már csak a tűzijáték hiányzott a képből. Egyszerűen felfoghatatlan volt, amit éreztem akkor... Az ajkaim mintha felakartak volna gyulladni, az egész testemen végig futott egy bizsergő érzés, kirázott a hideg, és ha abban a pillanatban megkérdik, hogy hogy hívnak, akkor valószínűleg még arra sem tudtam volna kinyögni értelmes választ. Körülbelül 10 másodpercig tarthatott, még is, mintha órákig így álltunk volna...csodálatos és ijesztő is volt egy kicsit.
-Wow...-szólalt meg először ő, még csukott szemmel.
-Én is valami hasonlót akartam mondani.-nevettem fel zavaromban. Ő is elvigyorodott. Homloka még mindig enyémen pihent.
-Tehát hová szeretnél menni?-kérdezte halkan. Az eszem azt diktálta, hogy haza...Shakira-ékhoz. De az eszem helyett, most valamiért a testemre és a szívemre hallgattam, ami azt súgta bárhova, csak Vele.
-Mindegy...csak kérlek, még maradj velem egy kicsit.-teljesen elgyengültem. Már nem érdekelt ez a folytonos háború, ami köztünk dúlt.
-Addig, amíg azt szeretnéd, én maradok.-suttogta, mire a szívemet melegség töltötte el. Lábujjhegyre állva, arcomat nyakába fúrtam és egy apró puszit nyomtam nyakhajlatába. Forró volt bőre, így az én hideg bőrömmel való találkozástól kirázta a hideg.
-Gyere, mert megfogsz fázni.-fogta meg kezemet és visszavezetett a kocsihoz. Beültetett, bezárta az ajtót és ő is beszállt. A legutolsó amire emlékszek, azok az autó mellett elsuhanó lámpák fényei..aztán elnyomott az álom.

4. Rész

-Jézusom, azt hiszem haldoklom...és az unalom, ami megöl-fogta meg drámaian mellkasát Vi, mire én szem forgatva felnevettem.
-Akkor mondjuk elmehetnénk valahová.-álltam fel lassan az ágyról, amin eddig elterülve feküdtem. Egy fájdalmas nyögés közepette ő is feltápászkodott és lefelé vettük az irányt.
-Na tehát...felhívtam Ney-t, hogy ő és pár haverja jöjjön le velünk a partra.-mondta teljesen természetesen a cipőjét magára ráncigáló barátnőm, mire az én kezemből kiesett a telefonom, amit éppen a táskámba akartam berakni.
-Ez is a te hibád, hogy dobálom a telefonom.-morogtam.-Minek kellett elhívni azt a...majmot. Különben is minek telefonálgattok?-húztam össze a szemem.-Ne barátkozz az ellenséggel Violet!-"fenyegettem" meg.
-Milyen ellenséggel?-röhögött fel.-A jövőbeli férjedre gondolsz?-hajolt le, hogy a haját feltudja fogni egy magas kontyba. Én egy gúnyos nevetéssel reagáltam le a dolgot, majd elindultam kifelé a fülledt, forró levegőre. Reméltem, hogy csak a parton találkozunk az "ellenséggel", de természetesen tévedtem, ugyanis kint állt a kocsijának támaszkodva és minket várt...gondolom.
-Szép jó reggelt hölgyem,-nyitotta ki Vi-nek a hátsó ajtót.-És Hope.-nézett rám komolyan...mármint próbált, de a szeme sarkában ott bujkált az a huncut mosoly, amin kénytelen voltam elnevetni magam. Számomra is kinyitotta az ajtót én pedig megköszönve és szó nélkül hagyva "poénját" szálltam be. Kicsit furcsálltam, hogy az anyós ülésen szánt nekem helyet, de nem tettem szóvá.
-Na és? Mit fogunk a parton csinálni?-törtem meg a hármunk közé beült csendet.
-Hát..szerintem síelhetnénk...-nézett rám Ney, a kormány mögül.-Egyéb ilyen okos kérdés?-fordult vissza.
-Még mindig egy seggfej vagy Santos.-toltam napszemüvegem a fejemre és kifelé kezdtem el nézelődni. Vi csak felváltva nézett hol rám, hol a fehér sport kocsiját vezető focistára. Neymar csak elvigyorodott, majd ismét beült a kocsiba a csend.
-Na és mikor játszhatsz újra?-törte meg ezúttal Violet a csendet, Santos felé intézve a kérdését.
-Még 4 meccs és újra zöld utat kapok.-vigyorgott.-Bár nem értem minek kellett ekkora hűhó...egy seggfej volt a bíró és megérdemelte, amit kapott-rántott vállat nem törődöm stílusban. Én csendben hallgattam eszme cseréjüket.
-Mi van Idegbaj? Min gondolkozol ennyire?-nézett rám egy pillanatra Ney a kormány mögül, majd visszakapta tekintetét az útra
-Hmm?-kapom oda a fejem.-Ja semmin.-ráztam meg a fejem. Ő nem úgy tűnt, hogy bevette, de nem tudtam vele mit kezdeni, így inkább hagytam.
-Na és Neymar? Van jelenleg barátnőd?-szólalt meg hirtelen barátnőm. Nem igazán érdekelt a dolog, de mivel Neymar hosszú ideig hallgatott, ezért én is ránéztem. Tekintetünk találkozott.
-Nem, jelenleg...jelenleg nincs barátnőm.-válaszolt, mire én egy szemöldök felhúzással és egy mormogással reagáltam le a dolgot.
-Örülsz mi Idegbaj?-jelent meg egy undorítóan elégedett vigyor a focista arcán.
-Képzeld, teljességgel hidegen hagy a szerelmi életed, ahogyan te is.-néztem folyamatosan a mellettünk elsuhanó tájat, ám az utolsó szavaknál ráemeltem tekintetem és egy grimasszal zártam mondandóm.
-Megnyugodhatsz, ez kölcsönös.-vágott vissza.
-Ti eskü most találkoztatok először?-szólalt meg pár perc csend után a barátnőm, mire én hátra néztem a pillantótükörben.
-Miért?-néztem furán barátnőmre.
-Az kellett volna még, hogy egész eddigi életemben ez az idegbajos nőszemély mellett éljek. Már felakasztottam volna magam.-szólalt meg a focista is, ismét egy gyönyörű bókkal elhalmozva.
-Nem bírod ki, hogy öt percig elkussolj?-néztem rá kissé dühösen.
-Nem, képzeld nem bírom ki.-fékezett le hirtelen, majd befordult egy parkolóba, pontosan oda, ahova pár nappal azelőtt ketten mentünk.-És tudod miért? Mert kettőnket kérdezett, nem pedig csak téged.-emelte fel kissé a hangját és teljes testével felém fordult.
-Srácok ne csináljátok már!-vágott közbe Violet a hátsó ülésről, de hasztalanul. Szinte meg se hallottuk.
-Tudod mi vagy te?-kérdeztem nyugodt hangnemben.-Egy öntelt, csak saját magára gondoló seggfej.-mondtam teljes higgadtsággal.
-És te tudod mi vagy? Egy önző kis ribanc, az vagy! Mások érzéseivel nem foglalkozó, beképzelt, önző ribanc.-vágta a fejemhez a szavakat Neymar. Mintha kést döftek volna belém, szavai borzasztó rosszul estek, még egy könnycsepp is végig gördült az arcomon, de amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem magam és a fejéhez vágtam mindent ami az eszembe jutott.
-Te szemétláda! Téged mindenki utál, vedd már észre magad! Csakis a pénzedért vannak veled az állítólagos "barátaid"!-ordítottam az arcába a szavakat. Borzasztóan felidegesített és legszívesebben most...most..izé ..megütöttem volna..igen.
-Nem ismered a barátaimat, szóval ne beszélj róluk. Nincs jogod hozzá.-szinte köpte a szavakat.-Te soha nem tartoztál és nem is fogsz közéjük tartozni.
-Óh istenem, borzasztó! Nem lehetek Neymar Santos barátja? Brühühü!-játszottam túl a "szerepem".
-Kapd be.-mondta, majd egyszerűen kiszállt a kocsiból.
-Inkább a halál.-az utolsó szó akkor is az enyém. Ő még vissza nézett egy lenéző és ingerült tekintettel, majd becsapta az ajtót. Én is hasonlóan hozzá kiszálltam, majd talán még hangosabban, mint ő becsaptam az ajtót és elindultam a part felé. Violet megsemmisülve ült a kocsiban és csak pár perc elteltével szállt ki utánunk, majd utánam sietett a partra.

Már javában sötét volt, de mi még mindig a parton voltunk és buliztunk. Megismertem egy csomó új embert és szinte mindannyiukkal jóba is lettem.
Most éppen Neymar-al veszekszünk. Megint. Hihetetlen mi?
-Annyira örülnék, ha végre nem pofáznál bele mindenbe.-álltam fel eddigi guggoló helyzetemből és felé fordultam.
-Leszarnám, ha a te kocsid lenne, de mivel az enyém és én figyelek a cuccaimra, ezért most szépen oda mész és kitakarítod.
-Jesszusom, minek nézel? A bejárónődnek?-nevettem fel szarkasztikusan.
-Nem, mert ő tud vigyázni a dolgaimra, nem úgy, mint te. Szóval indulj meg....kérlek.-rakta hozzá "kissé" túl játszva magát.
Én mérgesen ugyan, de megtettem amire "kért" és odamentem ahhoz a szaros kocsijához, hogy megnézzem mit követtem el.
-Nem azért, de én rohadtul semmit nem látok.-néztem át az üléseket is.
-Istenem nem csak idegbeteg, de még vak is vagy.-morogta. Én kiszálltam az autóból és kintről figyeltem, ahogy ő teljesen behajolva keresi a nem létező koszát.
-Már..már valószínűleg megszáradt, azért nem látszik...-próbálta még mindig fenn tartani az "igazát"-
- Lásd be Santos, képzelődsz.-tettem csípőre kezeim.
-Ugye akkor téged is csak képzellek?-nézett rám reménykedve.
-Nincs akkora szerencsém.-morogtam, majd elindultam egy ilyen fásabb, sötétebb rész felé, mert nem volt ingerenciám az ő 50 méteres körzetébe maradni.
-Most meg hova mész sajnáltatni magad?-indult el utánam.
-Mit érdekel az téged?-tettem karba kezeimet, de nem álltam meg.
-Még rám fogják, hogy eltüntettelek.
-Gyerünk! Hagyj már itt! Menj vissza, igyál a többiekkel, és beszélj ki, hogy mennyire elviselhetetlen is vagyok számodra és hogy mennyire utálsz.-álltam meg és fordultam vele szembe dühösen.
-Muszáj mindenen hisztizned?-tette csípőre kezeit. Legszívesebben tényleg pofon vágtam volna, vagy ilyesmi...de aztán elgondolkoztam, hogy az okos enged...
-Jó...-fújtam ki eddig bent tartott levegőmet.-Tudod mit? Szépen visszamegyünk a többiekhez és te is meg én is jót mulatunk a barátainkkal. Nem kell egymáshoz szólni...Rendben? Ebben kiegyezhetünk?-kérdeztem a legnyugodtabb hangnemben, amit jelen pillanatban kitudtam magamból csikarni.
Ő csak szemet forgatott, aztán megindult előttem. De azt azért észre vettem, hogy lassan ment, hogy betudjam érni.
Az est további része egészen nyugodtan telt, nem szóltunk egymáshoz és ez rendben volt így. Legalább nem hoztuk kellemetlen helyzetbe a barátainkat sem.

~2 nappal később~

(A meccs egy kitalált eredményt ábrázol)

-Kérlek! A kedvemért!-nézett rám bociszemekkel Shak. A könyörgés tárgya pedig egy Barca meccs volt.

-De semmi ingerenciám nincs azt az öntelt, seggfejt nézni.-ettem a müzlim, miközben laptopomról felmentem az összes létező közösségi oldalra. Épp instán nézelődtem a követési kéréseim között, amikor kiszúrtam egy ismerős nevet. Ez komoly? Nem bírjuk a másikat, szinte egymás torkának esünk, akárhányszor meglátjuk a másikat, de azért itt beakar követni...pff..21. század.

-Nem csak ő lesz ott...-próbálkozott tovább nénikém.-És Piqué is nagyon örülne neki, ha eljönnél.-tette hozzá bájosan mosolyogva, mire én ránéztem és szememet forgatva belementem. 

-Megvársz minket itt? Elviszem wc-re Milan-t.-mondta Shak és a választ meg sem várva, már el is rohant a folyosón. Én csak a falnak dőlve várakoztam. Telefonomat előkapva írtam drága barátnőmnek, aki éppen otthon filmezett, ugyan is valami betegséget kapott el...aminek a neve...azt hiszem másnaposság. Hmm...ja, egész nap azt hallgattuk, hogy nem iszik többet.
-Hope ugye?-hallottam meg egy idegennek bizonyuló hangot a jobbomról, mire oda kaptam fejem. Egy barna hajú srác állt előttem, egy édes mosollyal az arcán.
-Öhm..ismerjük egymást?-kérdeztem mosolyogva. Ő nevetve kezet nyújtott.
-Nem, Rafinha vagyok...de hívj nyugodtan Raf-nak.-mosolyától bizseregni kezdett gyomrom, ám valami nem hagyott tovább menni ennél...magam sem tudtam volna megmondani mi...csupán mintha valaki nem engedte volna, hogy "közelebbről" megismerjem. Furán éreztem magam és a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam miért érzem ezt.
-Hát az én nevemet már tudod..-ráztam vele kezet.-Honnan is?-álltam meg a kézrázásban.
-Neymar mesél rólad rengeteget.-közölte. Na hát azok szép mesék lehettek...
-El tudom képzelni...mennyire tartasz már te is szörnynek, idegbetegnek, vagy hasonlóknak?-nevettem el magam.
-Nyugi, nem hittem el egy szót sem amit mondott...talán csak azt, amikor azt mondta, hogy..idézem "kicseszettül gyönyörű, de rohadtul semmi esélyem nem lenne nála"...ezt valahogy eltudom képzelni, azok után, amiket mondott neked.-nevette el magát. Én hirtelen köpni nyelni nem tudtam...én Neymar szerint "kicseszettül gyönyörű" vagyok?! Nem is tudom, hogy ezt ilyenkor hogy kéne lereagálnom, mindenesetre nekem jól esett..asszem'.-Ja és ne haragudj rá...annyira.-tette hozzá nevetve, mire én is elmosolyodtam.-Nem igazán tud bánni azokkal, akik nagy hatással vannak rá..-ránt vállat. Na jó ez már kezd nagyon sok lenni nekem. Mihez kezdjek ennyi...-azok után amiket mondott nekem Neymar ezeket nyugodtan nevezhetjük bókoknak-bókkal?
-Én nem haragszok rá...én is eléggé csúnyán beszéltem vele..-mondtam őszintén. Raf megértően bólintott egyet.-Amúgy ez maradjon köztünk,-hajoltam közelebb.-de lett volna esélye, ha nem viselkedik ekkora seggfejként.-Raf elnevette magát, mire nekem is nevetnem kellett.
-Jaj tesó, kit bolondítasz már megint?-hallottunk meg egy hangot Rafinha háta mögül, mire mindketten odakaptuk fejünket.
-Nem szokásom a lányokat bolondítani.-válaszolt röhögve Raf, miközben lepacsizott haverjával, aki aztán rám nézett.
-Na Idegbaj...meg sem lepődök.-mondta lenézően, mire Raf felszólalkozott mellettem.
-Ha azt sem tudod, hogy mi történt, miért kell kötözködni vele?-erre Neymar reakciója egy szemforgatás volt csupán, de tekintetét ezek után is rajtam tartotta. Én meg kezdtem egyre inkább kételkedni abban, amit Raf mondott az előbb.
-Mindegy, inkább mennyünk!-mondta Neymar, aztán el is indult. Raf még hátra fordult és közelebb lépve megölelt.
-Ne foglalkozz ilyenkor vele...csak féltékeny.-vigyorog, mire én is elmosolyodok és aprót bólintva mutatok neki, hogy siessen ő is.
-Majd talizunk még!-int, majd el is tűnik a nagy tömegbe. Én pedig vissza dőlök háttal a falnak, de szinte rögtön meg is jelentek Shak-ék, szóval mehettünk a lelátóra.

3. Rész-Azt hiszem megtört a jég

 Hey guys!:D Megjöttem kis blogom 3. részével, ami remélem belopja magát a szívetekbe!:) Nem is szeretném tovább szaporítani a szót, következzen a történet!:)


A kocsiban elég nagy volt a csönd, ugyan is eszem ágában sem volt csevegni az épp vezető focistával. Inkább nézegettem a tájat meg az embereket. Mivel ez a csend kicsit kezdett frusztrálni, viszont a beszélgetés ki volt zárva, inkább odahajoltam és bekapcsoltam a rádiót, amiben valami spanyol szám szólt, ami egész jónak ígérkezett, így hagytam azt az adót. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy Neymar énekli a szöveget...oké nem mondom, hogy rossz hangja volt, de azért is belekötöttem és hangot adtam a rádióra, mire ő lehetetlenül rám nézett és ordítva énekelni kezdett, mire én felröhögtem. Oké..ez inkább gúnyos nevetésnek indult, de látva azt az önelégült fejet nem bírtam ki és kiröhögtem. Ő is mosolyogni kezdett és lejjebb halkítva a zenét, megszólalt.
-El sem hiszem, hogy nevetsz.-mondta kötekedve. Na szuper Hope..most azt hiszi, haverok lettünk...király!
-Ettől még nem vagy előrébb..-lomboztam le kedvét azonnal, mire ő bólintott egyet. Kicsit megsajnáltam, hisz végtére ő is csak egy ember...nem beszélhetek vele úgy, mint egy állattal.-Talán egy picit!-mutattam ujjaimmal a mennyiséget, mire neki újból szétterült arcán az az elégedett vigyor.
Hirtelen leparkoltunk egy hatalmas és színes valami előtt...oké voltam már párszor Barcelona-ban, de még soha életemben nem jártam itt, ezért kíváncsian néztem a brazil srácra, aki egyből magyarázni kezdett.

Güell park-Barcelona

-Wow, ez meseszép!-ámuldoztam, mert tényleg káprázatos volt az egész park, Neymar csak bólogatva értett egyet véleményemmel. Rengeteget sétáltunk..de nem csak itt, hanem szinte a fél várost bejártuk..még ha nem is gyalog, de kocsiból megnéztük a lehető legtöbb látványosságot. Olyan délután fele kezdtem megéhezni, így beültünk egy étterembe ebéd-vacsorázni.
Kiderült, hogy Neymar tud normálisan...SŐT még talán egy kicsit kedvesen is viselkedni az emberekkel...Nem hittem, hogy ezt fogom rá mondani.
Épp sétáltunk az üzletek előtt, mikor egy srác rohant el mellettünk kapucniba, egy retikült szorongatva, egy idős néni pedig kiabálni kezdett, hogy kapják el. Gyorsan oda siettünk a nénihez, hogy megkérdezzük, miben tudunk segíteni, ugyan is arra, hogy elkapjuk a tolvajt, nem sok esély volt.
-Jól van asszonyom?-kérdezte Neymar kedvesen. Még a végén tényleg kiderül, hogy egy érző szív bujkál a a bunkó külső mögött...
-Mi volt a táskájában?-kérdeztem, majd Neymar-al leültettük egy közeli padra mert eléggé rosszul lett a kiabálástól, meg az aggodalomtól.
-A mobiltelefonom, a kendőm, a napszemüvegem, víz, térkép és egy kis cukorka..-sorolta a táska tartalmát.-Még szerencse, hogy az irataim a férjemnél vannak.-tette kezét a szívére.
-Tessék csak jönni!-segítettem fel mosolyogva.-Visszaszerzünk mindent!-mondtam, majd Neymar-ra néztem, aki értetlenül állt előttem.
-Ezt nem értem..még is hogyan szerezhetnénk vissza azokat dolgokat angyalom?-nézett rám a néni is értetlenül.
-Veszünk újakat! Tessék csak jönni!-mondtam kedvesen, majd hátra néztem a brazilra.-Gyere Santos! Rendezd a karmád!-böktem fejemmel a néni felé, mire ő elindult velünk.
-Köszönöm drágám!-hálálkodott a néni, miután egy elég drága és modern telefont-egy néni számára legalábbis-kiválasztottunk.-Jól mutattok együtt gyerekek!-mosolygott ránk a néni, majd ment is előre. Neymar ijedten nézett rám, mire én szem forgatva megráztam a fejem.
Miután megvettük a táskát és a benne lévő dolgokat, elbúcsúztunk a nénitől, aki ha nem mondjuk, hogy nagyon fontos dolgunk van, szerintem estig hálálkodott volna.
Beszálltunk a kocsiba én pedig vigyorogva néztem a sapkás srácra, mire ő felhúzott szemöldökkel, kérdően pillantott rám.
-Mi bajod?-kérdezte. Oké...úgy tűnik eddig tartott a "kedves Neymar". Viszont én stílusát figyelmen kívül hagyva dicsértem meg kedvességét.
-Rendes volt tőled, hogy segítettél a néninek.-ő csak mosolyogva bólintott. Azt hiszem még sincs elbízva a dicséretektől...minden kedves szavamat csak úgy issza...mintha nem is szokták volna dicsérni őt.
Néha olyan kisfiús, aki csak arra vár, hogy valaki foglalkozzon vele és kedvesen beszéljen vele, néha pedig, mint egy engedetlen kamasz, aki mindenkibe beleköt és eltaszítja magától az embereket. Nem értem, mindenesetre ma kellemeset csalódtam benne.
-Van kedved lemenni a partra?-szólalt meg, viszont tekintetét nem vette le az útról. Én vállat vontam, majd mivel gondoltam, hogy erre sem figyelt inkább hangommal is alátámasztottam válaszom.
-Miért ne.
Ő a következő lehetőségnél jobbra kanyarodott, így már is egy parkolóban találtuk magunkat, amiről már látni lehetett a homokos tengerpartot és persze a gyönyörű tengert, ami így a naplementében még csodálatosabb volt. Több színben pompázott egyszerre..kék, lila, sárga, piros. Csodaszép volt!
Lesétáltunk a partra, ahol már alig sétált pár ember, így még jobb volt. A már hűvös homokra lépve jól eső érzés fogott el, ugyan is testem még mindig elég forró volt az egész napos szikrázó napsütéstől. Leültünk egész közel a vízhez, de egy kevés távolságot hagytunk, nehogy felcsapjon a víz, ugyan is nem volt nálunk nagyon váltó ruha.
-Nem fázol?-nézett rám kedvesen Neymar. Húúha...mi lett vele, csak nem törődni kezdett...velem?
-Ezeket a kedves szavakat, fel kéne írni!-nevettem rá, mire ő csak ugyan nevetve megrázta a fejét.-Egyébként egy kicsit..-válaszoltam kérdésére.-Ugye most nem akarod ide adni a pulcsid? Mert az elég gáz lenne..-néztem a vizet vigyorogva.
-Eszembe se jutott...-hőkölt meg.-Csak kedvességből kérdeztem ennyi.-nézett ő is a vízre. Oké..talán nem is volt rossz, hogy így alakult a mai nap. Hisz így még mindig ott tartanánk, hogy még csak látni sem akarjuk egymást, mert egymásnak megyünk..Így viszont már egészen össze...szoktunk..vagy nem tom'! Megértjük egymás humorát, ami kicsit rásegített a másik megértésére is. Gondolatmenetemből és Neymar bámulásából az zökkentett ki, hogy megszólalt a focista.
-Azon gondolkozol, hogy hogy nézhetek ki ilyen jól?-nevetett.-Hiába...erre senki nem jött még rá..-kacsintott rám nevetve.
-Egomániás!-forgattam meg szemeimet, viszont feltűnt, hogy most meg ő nézett engem.-Na ki a szép?-néztem rá nevetve.
-Feladom ki?-mentette ki magát egy poénnal. Oké..ez ügyes volt!
-Kabbe!-nevettem fel még jobban.-Lassan mennyünk!-álltam fel, majd a még mindig ülő srácot néztem. Már egészen sötét lett, hisz a nap már csak épphogy kilátszott a víz felett.
-Szeretek ilyenkor a parton sétálgatni...ilyenkor nincs itt senki és egy kicsit nyugtom lehet.-úgy tűnt teljesen őszintén buktak ki belőle ezek a szavak.
-El ne kezdj nekem sírni!-mondtam komolyan, mire ő halkan elnevette magát és felállt.-Gyere te nagy sztár! Sétáljunk még egy kicsit, hogy kiélvezd a nyugalmad!-fordultam meg, majd a part mentén elindultam előre. Egyszer csak egy puha anyagot éreztem meg a vállaimon. Rögtön tudtam, hogy mi az és hogy hogyan került rám.
-Csak hogy ne én legyek a hibás, ha megfázol!-mentette ki rögtön a kedves gesztusát, egy poénos megszólalással.
-Köszi.-mosolyogtam kedves, nem törődve a tettéhez társuló kommentjéhez. Ő zsebre tett kézzel mosolygott és így mentünk egymás mellett.
-Elég hülyén áll rajtad a pulcsim.-szólalt meg, mire én elröhögtem magam és hason csaptam.
-Nem ezt szokás mondani, ha egy lány felveszi a cuccod!-álltam meg felnézve rá. Ő pár lépéssel előttem állt, de ő is engem nézett.
-Oké..akkor nem rossz!-biccentett, mire én elindultam és szememet forgattam.
-Paraszt!-jegyeztem meg.
-Focista!-szólalt meg, mire én felhúzott szemöldökkel ránéztem.
-Mondjuk..-biccentettem nevetve.
-Lekötelezel!-bólintott gúnyosan mosolyogva. Én csak nevetve vállat vontam, majd ezek után csendben mentünk egymás mellett, kiélvezve, hogy addigra már tényleg senki nem volt a közelben. Legnagyobb meglepetésemre egész jól éreztem magam Neymar-al..persze ezt neki nem mondanám el...hacsak ő meg nem előz...akkor talán én is bevallom. De erre úgy sem kerül sor, szóval..
-Tudod...egész jól éreztem magam ma.-semmi pénzért nem nézett volna a szemembe...végig a homokot bámulta maga előtt és azt rugdosta. Kicsit meglepődtem...sőt nagyon, mert nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt  mondja nekem...de azért egészen jól esett ezt hallani tőle.
-Én is...egész tűrhető nap volt!-kissé kínosan éreztem magam, de szerintem nem csak én, hanem ő is.-Mennyünk?-kérdeztem hirtelen.
-Ahha.-zárta rövidre, majd megfordultunk és vissza mentünk az autójához.
Oké...hát ezen is túl vagyunk...érdekes volt egy egész napot eltölteni vele, de mivel mindketten élünk...ebből arra lehet következtetni, hogy annyira azért egyikünk se borzalmas, mint ahogy ezt elsőre gondoltuk...

2. Rész

 Sziasztok kis pillecukorkáim!^^ Íme a 2. rész, a blogomban, ami remélem tetszeni fog-nagyjából-mindenkinek! Komival és feliratkozással biztosíthattok a felől, hogy mi a véleményetek a sztoriról. Ez egy eléggé új fajtájú dolog nekem, mert ezelőtt még soha nem írtam blogot, Neymar-al a főszerepben, de eddig tetszik a dolog, remélem nektek is az, ahogy megfogalmazom a gondolataimat.
Nos...jön a suli és tudom, hogy ennek senki nem örül, jómagam sem, de ki hányadikos lesz szeptembertől? Én 9, amitől kicsit tartok, de jó lesz az...Igen ezt a két dolgot nem tudom hogy fogom egyeztetni, de megpróbálok minél gyakrabban és minél színvonalasabb részeket hozni számotokra, hogy tudjatok mit olvasni-nálam-!:)
Puszilok minden kis pillecukit és további jó-pár nap-nyarat!<3

  Mikor végre valahára megérkeztünk és nem kellett tovább Neymar társaságát "élveznünk" elkezdtünk kipakolni az új szobáinkba.
-Hé Vi!-lépett be szobámba barátnőm, majd végig dőlt hatalmas franciaágyamon.
-Neked mi bajod?-álltam fel a szekrényem elől nevetve. Odasétáltam az ágyhoz és mellé dőltem.
-Ezt akartam kérdezni én is! Úgy viselkedtetek Ney-el, mint két ex. Mi volt ez az egész hmm?-nézett rám felvont szemöldökökkel. Nos erre jó magam sem tudom a választ..egyszerűen kimondtam a véleményemet róla, nem tehetek róla, hogy hallotta...na nem mintha a szemébe nem mondtam vola meg, pláne ezeke után.. Amúgy meg mekkora seggfej, de nem? Jesszus remélem nem látom többször..
-Hát..ööö....én csak..-makogtam össze vissza barátnőmnek, aki elég jól ismer engem és egyből levágta, hogy;
-Neked bejön!-egy hatalmas vigyor terült el arcán. Hogy mi van?! Na ennyit arról, hogy ismer..kösz szépen Violet!
-Mi van?-ültem fel csodálkozva, ugyan is addigra már ő is ülőhelyzetben vigyorgott le rám. Kissé megijesztett őrült "én tudok mindent" vigyora, de ezt most figyelmen kívül hagytam.
-Nézd Hope! Látszik rajtatok...rajta is, hogy eléggé bejössz neki és rajtad is, hogy nem közömbös számodra...-magyarázta.-Különben meg két ember akiket nem érdekel a másik 'úgy' azok nem viselkednek így az első találkozásukon.-Oké most komolyan...napszúrást kapott, vagy mi? Biztos bejövök neki...de még mennyire, mikor elakart küldeni a kurvák közé és most még csak egyet említettem a "kedves bókjai közül".
-Persze...bejövök neki, azért beszélt velem úgy, mint egy kutyával...ja nem szerintem még azokkal is szebben beszél.-akadtam ki.-Ez egy teljességgel hülye kitaláció, amit nem tudom, hogy hogy kreáltál össze a kis fejedben.-mutattam fejére.
-Miért Hope, te hogy beszéltél vele? Oké a kurvás dolog tényleg elég durva volt, de azért te sem fogtad vissza magad!-nevette el magát kínosan. Hát nem is fogom vele szemben az tuti!
-Mindegy..ha így is van ahogy állítod, amibe még belegondolni is rossz...blah! Akkor sem változtat a tényen, hogy SOHA.A.BÜDÖS.ÉLETBE.NEM.FOGUNK.ÖSSZEJÖNNI.NEYMAR-AL!-tagoltam neki..elég hangosan, mire megszólalt egy hang az ajtóban. Hát ez hihetetlen...ez valami kandi kamerás műsor ugye? Valljátok be nyugodtan, mert rájöttem!
-Most az egyszer egyetértünk az idegbajos barátnőddel!-nézett Vi-re az ajtóban álló sapkás srác, majd az utolsó két szónál felém bökött. Olyan szívesen megütném őt de most már komolyan!
-Te mi a szart keresel már megint itt?-forgattam meg a szemem, nem törődve előző megszólásával, ami felém irányult. Ő közelebb sétált felém, aminek kezdtem nagyon nem örülni, majd a mögöttem heverő táskakupacból előhúzott egy sporttáskát.
-Nem csak idegbeteg vagy, de még tolvaj is?-húzta fel szemöldökét. Azért mert nem tud jobban vigyázni a cuccaira, az nem az én hibám!
-Ugyan kinek kell a te izzad, büdös és undorító cuccod?-húztam fel én is szemöldököm, majd cinikusan felnevettem.-Fogd a táskád és húzzál ki a szobámból!-mondtam hűvösen, majd a szekrényemhez léptem és folytattam a pakolást, remélve, hogy mindketten, de főleg Ő kimennek végre és magamra hagynak.
-Fogsz még te az én izzadt dolgaimért könyörögni!-húzta undorító vigyorra a száját, amitől legszívesebben hánytam volna.
-Figyelj Santos! Mennyél, keresd meg az egyik kis ribidet és idegesítsd azt!-álltam fel. Komolyan nem hiszem el, hogy nem bír egyszerűen csak úgy ott hagyni...mit hisz, hogy majd ezektől a szövegektől a nyakába ugrok és halálra csókolom? Nos...ebből egy a lényeges számomra...mégpedig a 'halálra'.
-Épp azt teszem!-ránéztem, de ezúttal nem engem, hanem egy fekete csipkés bugyit nézett, amit ráadásul épp a kezében tartott. Csak hogy ezúttal nem is tudja, hogy mibe szaladt bele...fogalma sincs.
-Ahhoz ne nyúlj!-léptem elé és próbáltam ki venni kezéből az anyag darabot, de ő elhúzta kezét.-Hallod! Add ide!-szinte már könyörögtem, ami őt úgy látszik nem hatotta meg.-Tudod mit?-álltam meg könnyes szemekkel.-A tiéd lehet...engem már nem érdekel..úgy is-de itt elcsuklott a hangom, de semmi pénzért nem adtam volna meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson, így inkább beszaladtam a fürdőmbe és magamra zártam az ajtót.
-Gratulálok! Most inkább menny innen kérlek!-hallom meg barátnőm ideges hangját, majd közeledő lépteket, aztán halk kopogást.-Hope! Kérlek! Már elment! Hallod? Nincs itt.-nyugtatott meg Vi, mire én bizalmam jeléül kinyitottam az ajtót és kidugtam rajta enyhén kisírt arcom.
-Annyira gyűlölöm!-mondtam, mire barátnőm szorosan magához ölelt és hátam simogatva nyugtatgatott.
-Ssss! Semmi baj!-puszilt hajamba, majd gyengéden eltolt magától és megsimította arcom.-Ma este egy csöpögős, csajos estét tartunk, pasik kizárva!-jelentette be, mire én elnevettem magam. Ő kisujját nyújtotta, mire én a sajátomat beleakasztottam és megráztuk...ez amolyan "beleegyezés"-ünk volt a dolgokba.

Mikor végre Shakira-ék is megjöttek és túl estünk "de hiányoztál" és a barátnőm kapta sokkon, leültünk vacsorázni. Tekintve, hogy nagyon nem volt itthon egész nap senki, ezért rendeltünk a közeli étteremből, ami amúgy szuper ötlet volt, mert irtó finomakat csinálnak. Miután befejeztük, Shakira Piqué-val egyetemben lefektette  a gyerekeket és elvonultak a nappaliba filmezni. Mi barátnőmmel, megtartva ötletünket, fogtunk egy nagy adag rágcsálni valót és felsiettünk a szobámba. Laptopomat elővéve és kikutatva az összes romantikus, csajos filmet neki kezdtünk a mi kis csajos esténknek.
Körülbelül 20 perce nézhettük a 2. filmet, mire barátnőm mobilja zúgni kezdett.
-Ki volt az?-tömtem a számba egy marék pattogatott kukit. Barátnőm viszont nem válaszolt, csak lázasan írogatott a titokzatos idegennek. Eléggé furcsálltam tettét, ezért újból megpróbálkoztam.-Kivel beszélsz?-bújtam telefonjába, mire ő elrántotta előlem.
-Senkivel!-engem nagyon nem hagyott nyugodni Vi viselkedése, ezért nem hagytam annyiban a dolgot.
-Mondd már!-ültem fel nevetve. Tudtam, hogy nem bírja sokáig és kifogja bökni, ugyan is utálunk egymásnak hazudni.
-De..de egy senkivel! Tényleg!-győzködött, mire én egyre idegesebb lettem. Miért nem tudja egyszerűen elmondani? Hisz legjobb barátnők vagyunk..megtudjuk beszélni. Nem értem mi baja van.
-Miért nem akarod elmondani?-kérdeztem higgadtan.
-Azért, mert nem fontos! Inkább nézzük tovább a filmet.-tette zsebre telefonját, mire én egy pár másodpercig még néztem titkolódzó barátnőm arcát, aztán tovább folytattuk a filmet. El sem tudom képzelni, ki az a személy, akit eltitkol előlem a legjobb barátnőm. Egy sejtésem van...még pedig hogy egy srác, különben nem lenne ennyire ideges Vi.
A film, amit választottunk tényleg király volt és a végére már el is felejtettem a titkos sms-eket. Miután pedig mindent felfaltunk, ő is és én is el mentünk lezuhanyozni, aztán pedig aludni, mivel olyan fél 2 lehetett.


Reggel arra keltem, hogy lent valaki nagyon csörömpöl és mivel úgy tűnt nem igazán akarja abbahagyni egy darabig, feladtam ama álmokat, hogy visszaalszok. Lassan és álmosan lefelé vettem az irányt, hogy valakit nagyon lecsesszek, de mikor megláttam a konyhában szerencsétlenkedő Piqué-t, megenyhült a szívem.
-Jó reggelt.-léptem a konyha hideg kövére.-Mit művelsz?-kuncogtam fel a koszos edényeket és a borzasztó állapotban lévő palacsinta tésztát látva.
-Jézusom!-kapott szívéhez, mert azt hiszem nem számított ilyen korán vendégekre.-Shakira-val ma van az évfordulónk és meg akartam...vagy is megakarom..lepni valamivel.-mondta kissé elkeseredetten, mire nekem megesett rajta a szívem és odaléptem, hogy segítsek neki összehozni a romantikus meglepetését a nénikémnek, aki úgy tűnik nem ébredt fel erre a nagy zajra. Tudom, hogy ők-még-nem házasodtak össze, de ez akkor is aranyos, hogy így számon tartják ezt. Helyrehoztam a palacsinta tésztát, amiből aztán ízletes kis palacsinták születtek, Piqué megterített és minden fajta édességet kikészített a palacsintához.
-Shakira egy szerencsés nő!-dicsértem meg a mellettem álló-körülbelül 2 fejjel magasabb-srácot, aki büszkén és egyben hálásan mosolygott le rám, majd megölelt.
-Köszönöm, nélküled...nos szó szerint sehol nem tartanék.-mondta, mire én elnevettem magam.
-Ugyan.-legyintettem.-De én inkább megyek, te pedig menny és lepd meg az asszonyt!-vigyorogtam ő pedig nevetve bólintott, majd mindketten elindultunk felfelé, csak én a szobámba, ő pedig a sajátjukba.
Gyorsan felöltöztem, majd átmentem barátnőmhöz, hogy felkeltsem, ugyan is mára nagyon sok mindent terveztünk, ami nem fog menni, ha délig alszik..
Hangosan tapsolva és kiabálva ugráltam ágyán, annak érdekében, hogy mindenképp kiverjem az álmot a szeméből.
-Te megőrültél?-morogta, majd fejére húzta a párnáját. Én elnevettem magam, majd leugrottam az ágyról és lábait megragadva lerántottam őt is, mire az ő reakciója annyi volt, hogy a földön takarózott be és próbált meg tovább aludni.
-Ajj Violet!-álltam meg felette csípőre tett kézzel, de ő meg sem mozdult. Nagyon úgy tűnik, hogy ma egyedül megyek városnézésre...szuper!-Oké, akkor aludjál én pedig megyek és felfedezem ezt a gyönyörű várost!-adtam elő még érdekesebben a programot.-Lemegyek a tengerpartra is a sok helyes pasi közé.-semmi reakció...oké, úgy tűnik nyári álmot alszik drága Vi.-Hát jó, akkor aludj!-mondtam, majd sarkon fordultam és kimentem csipkerózsika szobájából. Tudtam, hogy lent már zajlik a kis 'meglepi reggeli', amit nem akartam megzavarni, úgyhogy úgy döntöttem, majd valahol bekapok valamit. Felvettem tornacipőm és kiléptem az ajtón, ahol ott állt az a személy, akivel jelenesetben a legkevésbé akartam találkozni.
-Szia!-mosolygott rám halványan...nos kissé meglepő, hogy nem lökött arrébb az ajtóban.
-Piqué épp meglepi reggelit tart Shakira-val, lécci ne zavard meg őket...magaddal!-vágtam köszönés nélkül a közepébe, mert gondoltam, hogy csapattársával van valami megbeszélni valója, mire ő mosolyogva megrázta a fejét.
-Nem hozzá jöttem.-jelentette ki. Várjunk csak! Akkor ő volt a '"titokzatos sms" gazdája...vagy...neeem, nem hinném, hogy Vi ezek után még kikezd vele..vagy talán..még is?
-Violet még alszik és ha csak nincs egy bombád, amivel kirobbanthatnád onnan, akkor be se menny hozzá.-tanácsoltam a brazilnak, ugyan is szinte biztosra vettem, hogy nekik lesz valami programjuk, amiért nem akart velem jönni barátnőm. Ő elnevette magát, mire én kérdően felhúztam szemöldököm. Oké ez a srác tuti, hogy depressziós és kezdenek kiakasztani a hirtelen érzelem ingadozásai.
-Nem a barátnődhöz jöttem.-mondta, amivel kezdett komolyan felidegesíteni. Akkor hozzám? De minek...jézusom..miért jött ő hozzám? Mit akar? Pláne a tegnapi után...
-Bocsánatot kérni jöttem.-mintha csak a gondolatomban olvasna, amivel újból eléggé megrémisztett, de én rezzenéstelen arccal vártam, hogy belekezdjen mondandójába.-Nem tudom igazából, hogy miért akadtál ki annyira a tegnapi dolgon.-kezdett bele. Én szem forgatva ránéztem és vártam, hogy folytassa.-De nem hiszem, hogy a beszólásom miatt volt.-fejtette ki gondolatát.-Hanem inkább valami más miatt...mindenesetre, ne haragudj rám és szeretnélek kiengesztelni.-nézett rám komolyan. Nos..igazából nekem is bocsánatot kéne kérnem, amiért eleve így kezdtem a kapcsolatunkat, de egyszerűen nem akaródzott kijönni a számon...
-Ööö...hát..izé..-néztem cipőimet.-Én is..öö..-makogtam össze vissza, mert nem tudtam kinyögni azt az egy szót.
-Semmi baj!-mosolygott rám. És mi van, ha nem azt akartam mondani? Akkor beégett volna..de így..mintha a fejemben turkálna, ami kezdett egyáltalán nem tetszeni.-Nos mit terveztél mára?-csapja össze tenyereit.
-Megnézem a várost.-feleltem.-És ha most megbocsájtasz.-mondtam, majd kikerültem és elindultam volna, de visszarántott csuklómnál fogva.
-Én szívesen megmutatom.-mosolygott rám amolyan "szívdöglesztő" fejjel, ami számomra inkább volt nevetséges, mint "csábító", de ezt inkább nem hangoztattam.
-Nem kell!-rántottam el kezem.-El vagyok én egyedül is.-na jó ez most hazugság volt, ugyan is jobb lett volna társaságban felfedezni az óvárost, meg minden nevezetességet...na persze nem Neymar társaságában, hanem mondjuk drága, mormotát játszó barátnőmmel.
-A karmám érdekében most figyelmen kívül hagyom ezt a megszólalásod és elviszlek bárhová, ahová csak szeretnéd!-kacsintott, majd elindult a kocsija felé. Én szem forgatva utána néztem és azon gondolkoztam, hogy ha most azt színlelem, hogy rosszul vagyok, akkor talán megúszom-e ezt az egész napot. Ő az anyós ülés ajtaját kinyitva várt, mire én lassan odalépkedtem és elfogadtam a tényt, miszerint ma Neymar-al fogom megnézni ezt a csodás várost...hurrá!